Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Elronthatja a kormányfő holdudvarába tartozó oligarchák nagy üzletét a német RWE, a cég ugyanis belépne a gáz-nagykereskedelmi piacra. Ezzel véget vethet az Orbán-kormány által helyzetbe hozott gázkereskedő cég egyeduralmának.
A német RWE arra készül, hogy belépjen a gáz-nagykereskedelmi piacra, ami eddig az Orbán Viktorhoz közel álló oligarchák pénznyomdája volt – írja a Cink.hu. Azt, hogy az RWE fontolgatja ezt a lehetőséget, Boross Norbert, a cég kommunikációs igazgatója is megerősítette.
A portál úgy értesült, hogy a német cég terve az Orbán–Merkel-találkozó egyik fontos témája volt, és ennek tulajdonítja a miniszterelnök feltűnő komorságát a sajtótájékoztatón. A társaság az új szlovák–magyar gázvezetéken keresztül csatlakozhatna a magyar gázkereskedelmi piachoz, és ezzel keresztezheti a kormányfő érdekeit a Cink.hu szerint.
A magyar gáz-nagykereskedelem szabadpiacról érkező részét (vagyis azt, ami nem az Oroszországtól hosszú távú államközi szerződés alapján érkezik), évek óta az Orbán-kormány által helyzetbe hozott, részben offshore hátterű MET Magyarország Energiakereskedő Zrt.-t (MET) tartja a kezében. A cégben tulajdonos a Mol, valószínűleg van benne orosz tőke is, a legnagyobb, 50 százalékos pakett pedig Orbán Viktor holdudvarába tartozó oligarcháké (Garancsi Istváné és a Csányi Sándor-szövetséges Nagy Györgyé).
A MET a magyar kormány rendelete jóvoltából az olcsón megvett gázt gyakorlatilag ingyen hozza be és hatalmas profittal eladja egy állami MVM-cégnek, majd szinte ugyanannyiért visszavásárolja tőle és továbbértékesíti. Az állami cég így veszteségesen működik, a MET viszont 2012-ben például 50 milliárdos profitot termelt a tulajdonosoknak.Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.