Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újraindult a földgáz exportja Ukrajnába Lengyelországon keresztül, miután Ukrajna kérésére év elején leállították az energiahordozó továbbítását – jelentette be a Gaz System lengyel gázvezeték-üzemeltető csütörtökön. Malgorzata Polkowska szóvivő közölte, hogy szerdán újították fel a szállításokat a délkelet-lengyelországi Hermanowicén áthaladó gázvezetéken, amelyen évente 1,5 milliárd köbméter gázt lehet továbbítani.
A lengyel cég januárban azzal magyarázta a leállást, hogy nem kötött le kapacitást az az ukrán vállalat, amellyel addig kapcsolatban álltak. A kétoldalú szerződés erre egyébként lehetőséget ad, és már korábban is volt példa arra, hogy ideiglenesen szünetelt a gáztovábbítás Ukrajnába.
Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat egyik vezetője múlt hét végén már jelezte, hogy megállapodtak a lengyelekkel "egy nem túl nagy mennyiségű földgáz behozataláról", és a szükséges technikai előkészület után az import a napokban elindulhat Lengyelországon át.
Ukrajna évi gázszükséglete 40-45 milliárd köbméter. Tavaly a gázszükséglet 46 százalékát fedezték importból, míg az előző évben 55 százalékát. Az Oroszországból importált földgáz mennyisége tavaly 43,8 százalékkal 14,5 milliárd köbméterre csökkent, míg a más európai országokból beszerzett gáz mennyisége 240 százalékkal 5 milliárd köbméterre emelkedett.
Ukrajna igyekszik alternatív energiaforrásokat találni az Oroszországból érkező földgáz helyettesítésére, és 2014-ben kezdett nagy mennyiségben földgázt importálni Európából Szlovákián, Magyarországon és Lengyelországon keresztül.
A Gaz System és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó tavaly december közepén állapodtak meg egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építésének előkészítéséről. A várhatóan 2016-ban már működő vezeték megépítéséhez ukrán részről az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól kérnek pénzügyi segítséget. Az új vezetékkel napi 80 millió köbméterre bővülhet Ukrajna gázbehozatala Lengyelország felől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.