szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A cigarettacsempészeknek megéri kockáztatni, több millió forintot kereshetnek egy éjszaka alatt. Nem is csoda, hogy tavaly másfélszer annyi csempészcigarettát foglaltak le a hatóságok, mint 2013-ban, a tendencia pedig masszív növekedést mutat.

Csaknem másfélszer annyi csempészcigarettát foglaltak le tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint, mint 2013-ban – írja a Magyar Nemzet.

A bűnözőknek megéri kockáztatni az újság szerint, hiszen akár 6-7 millió forintot is kereshetnek egy éjszaka alatt.

Mindezt tükrözte a hvg.hu tavaly nyári, a trafikosztás után egy évvel készült körképe is, amelynél vidéken és Budapesten is virult a csempészcigi-eladás, a könyvárus is ebben utazott.

A NAV jövedéki statisztikája szerint tavaly több mint 7,9 milliárd szál cigarettát, szivart és szivarkát értékesítettek Magyarországon, ami jócskán elmarad a korábbi évek átlagától.

A statisztikákból azonban az is kiderül, a cigarettaforgalomban tapasztalt visszaesés hátterében nem a tömeges leszokás, hanem inkább a fogyasztói magatartás változása áll: dobozos cigaretta helyett inkább dohányt vesznek az emberek. (A valószínűleg rekordmennyiségű, 5700 tonna fogyasztási dohányból 1 grammos, keményre tömött szálakkal számolva 5,7 milliárd szál cigarettát sodorhattak. Az ezzel együtt számolva összesen 13,6 milliárd szál cigaretta csak 1,4 milliárddal múlja alul a megelőző év fogyasztását.)

A lap a hatóságtól megtudta: 2011 és 2013 között évente 60-70 millió szál cigarettát foglaltak le a különböző eljárások során, tavaly pedig több mint 100 milliót, ezzel egy időben a feketepiacról kivont dohány tömege 4,5 tonnáról csaknem hatszorosára, 26 tonnára emelkedett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!