Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megint elutasította a bíróság a brókerbotrány legnagyobb kárát okozó cég öncsődkérelmét.
Megszűnt a Quaestor Financial Hrurira Kft. fizetési haladéka, a csődeljárás iránti kérelmet ugyanis a minap hivatalból elutasította a cégbíróság – szúrta ki az Átlátszó a legfrissebb Cégközlönyből.
A Quaestor-botrány azzal kezdődött, hogy március 9-én a Quaestor bejelentette, hogy csődeljárást kérvényezett maga ellen, vagyis fizetési haladékot kért. Ez azonban kamu volt, csak március 19-én nyújtott be csődeljárás iránti kérelmet a bíróságra, de a bíróság ezt hivatalból elutasította, ugyanis hiányzott hozzá a cég tulajdonosi jóváhagyása. Ez egy alapvető, formai követelmény ezeknél a kérelmeknél, a Quaestor esetében pedig az az érdekesség, hogy Tarsoly Csabának, a Hrurira Kft. ügyvezetőjeként magának, mint a tulajdonos képviselőjének kellett volna megadnia a tulajdonosi hozzájárulást. Tarsoly Csaba azóta már előzetes letartóztatását tölti.
Aztán újra benyújtották, és a bíróság április 2-ától ideiglenes fizetési moratóriumot rendelt el, ez azonban nem csődmoratórium, a csődeljárást a cég nem kapta meg – derült ki a Fővárosi Töörvényszék Átlátszónak küldött válaszából.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.