Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hétfőn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása, ha pedig az ügyfél dönt, ha forintosítani akarja az autóhitelét, akkor az forintosítva lesz - közölte a jegybank ügyvezető igazgatója.
Hétfőn megtörténik a devizában felvett autóhitelek fixálása, hiszen a bankok a nemzeti banktól a tenderen elkérik azt a devizamennyiséget, amit az átváltáshoz használnak, és a 287,2 forintos árfolyamon megtörténik a hitelösszegek rögzítése. Az ügyfelek tehát nem éreznek már semmit abból, hogy hétfő reggel például a svájci frank 292 forint fölött forgott a devizapiacon - hangsúlyozta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az M1 hétfő reggeli műsorában.
A Magyar Nemzeti Bank tavasszal vetette fel az autóhitelek kérdését, amely nem annyira a volumene, hanem inkább a szerződések magas száma miatt jelent kockázatot a pénzügyi stabilitásra nézve - emlékeztetett. A devizában felvett autóhitelek összege a 9 milliárd euró értékű jelzálog lakáshitelekhez képest egymilliárd eurót tesz ki, de több mint 200 ezer szerződésről van szó, ráadásul az adósok jelentős részének jelzáloghitele is volt.
December közepén pedig az ügyfelek megkapják azt a 31 milliárd forint kedvezményt, amit a kormány és a bankok nyújtanak, és 256,6 forintos svájci frank árfolyamon történik meg a hitelek forintosítása. A bankszövetség és a kormány közötti megállapodásban a bankok magukra vállalták a támogatási összeg, lényegében a 256,6 és a 287,2 forintos árfolyamkülönbözet felét - mondta az ügyvezető igazgató. A bankszektorra jutó 15,5 milliárd forint nem jelentős összeg, főként figyelembe véve, hogy ez nem is egy, hanem két év alatt terheli a pénzintézeteket - tette hozzá.
Nagy Márton a jegybank további felügyeleti tevékenységéről szólva kiemelte, hogy a törvény normaszövege felhatalmazást ad majd az MNB-nek, hogy ellenőrizze az adósok megfelelő tájékoztatását. A bankok december 15-én ugyanolyan levelet fognak kiküldeni, mint a jelzáloghiteleseknek, amelyben leírják, mi az adósság devizaneme, összege, mi az új kamatláb, mekkora az új törlesztő részlet. Az MNB azt fogja ellenőrizni, hogy a fogyasztók megkapják-e a megfelelő tájékoztatást.
Az önkéntességről szólva kiemelte, hogy az ügyfél dönt, ha forintosítani akarja az autóhitelét, akkor az forintosítva lesz. Nagy Márton úgy becsülte, hogy a devizahitelben maradók aránya 5 százaléknál alacsonyabb lesz és emlékeztetett arra, hogy a lakáshiteleknél ez az arány 1 százaléknál is kisebb volt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.