Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A magyar miniszterelnök Teheránban járt, ahol az iráni-magyar kapcsolatokban rejlő üzleti és egyéb lehetőségeket fejtegette. Az energetika az együttműködés fontos terepe lehet, ezen belül "az iráni nukleáris programban is részt szeretnénk venni" - mondta. Budapesten hoznák létre a Teheráni Egyetem közép-európai központját, Magyarország pedig száz állami ösztöndíjas helyet ajánl fel iráni hallgatóknak.
Jelentős gazdasági fejlődés előtt áll Irán Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki a Teheránban rendezett magyar-iráni üzleti fórumon beszélt a két ország gazdasági együttműködési lehetőségeiről.
Magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság alakul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezetésével, Magyarország pedig külkereskedelmi irodát nyit az iráni fővárosban, és amint kifut az Iránnal szembeni szankciók rendszere, az Eximbank nyújtotta finanszírozás is lehetővé válik.
Orbán szerint a nehéz szankciós időszak alatt Irán láthatóan nagy energiákat halmozott fel, ami biztató a jövőbeli gazdasági teljesítményre nézve. Nem véletlen, hogy "a korábban Iránnal szemben oly bőszen a szankciók mellett érvelő nyugati országok nagy delegációi egymásnak adják a kilincset" - fogalmazott.
"Az iráni nukleáris programban is részt szeretnénk venni"
A magyar-iráni gazdasági együttműködés lehetséges területei között szólt az energetikáról, jelezve, hogy a közép-európai térség legnagyobb olaj- és gázipari cége egy magyar vállalat, a Mol, ezért Magyarország érdekelt egy kőolaj- és földgázipari együttműködésben.
"Az iráni nukleáris programban is szeretnénk részt venni" - folytatta a kormányfő, közölve, hogy Magyarország a szakemberképzés területén szívesen működne együtt az iráni atomtudósokkal.
Az energetika mellett a vízgazdálkodás, víztisztítás területét, a tudásalapú gazdaságot - azon belül a távközlést, a gyógyszer- és egészségügyi ipart -, valamint a mezőgazdaságot jelölte meg a miniszterelnök a kooperációra érdemes ágazatok között.
Elmondta továbbá, hogy Budapesten akarják létrehozni a teheráni egyetem közép-európai központját. Emellett a magyar kormány felajánlott száz magyar állami ösztöndíjat iráni felsőoktatási hallgatóknak, és szándéka az is, hogy fejlessze a perzsa nyelv és irodalom oktatását az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.