Az MNB hivatalból indított átfogó vizsgálat keretében ellenőrizte a takarékszövetkezet tevékenységét a 2012. december 31-étől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakban.
A vizsgálat egyebek között a vállalatirányításra, a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére, a tőkekövetelmény-számításra, továbbá a tagnyilvántartásra és a számlarendre vonatkozóan állapított meg hiányosságokat. Problémát találtak emellett a pénzmosás megelőzésére vonatkozó jogszabályi előírások betartásával, a belső szabályozással és az adatszolgáltatással összefüggésben is.
A takarékszövetkezetnek a határozat szerint június 30-ig, illetve december 31-ig meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, és erről a belső ellenőri jelentés megküldésével beszámolnia a jegybanknak.
A bírság megállapítása során súlyosító körülménynek számított, hogy az eljárás a tagnyilvántartásra és a számlarendre vonatkozóan olyan ismételt jogsértést tárt fel, melynek megszüntetésére már a korábbi felügyeleti hatóság is kötelezte a takarékszövetkezetet.
Az MNB ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a takarékszövetkezet együttműködött a vizsgálat során, továbbá a jogsértéseket több esetben már az eljárás során orvosolta.