Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csaknem 675 millió forint értékű hamis edényszállítmányt foglaltak le a NAV pénzügyőrei az ekáer-ellenőrzéskor - közölte az adóhivatal.
A pénzügyőrök Vámosszabadi térségében ellenőriztek egy szlovák rendszámú járműszerelvényt, amely a fuvarokmányok szerint asztali, konyhai és háztartási árut szállított mintegy 4,8 millió forint értékben.
A gépjármű átvizsgálásakor azonban kiderült, hogy a szállított áruk értéke a bejelentett értéktől jóval magasabb, közel 675 millió forint. Az edénykészletekről a szakértő megállapította, hogy hamisak.
Az adóhivatal munkatársai a vásárlók megtévesztésére alkalmas, 1150 darab hamisítványt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tettek.
Arról is beszámoltak, hogy ugyanarra a budapesti címre, ahova az ellenőrzött szlovák járműszerelvény tartott, az ekáer egy másik szállítmány érkezését is jelezte, ezért a pénzügyőrök átvizsgálták az adott fővárosi címen található raktárt, ahol 272 darab edénykészletet találtak.
Ezek az edények is a vevők megtévesztésére alkalmas hamisítványok voltak, az adóhatóság munkatársai a mintegy 160 millió forint értékű árukészletet lefoglalták, és ebben az esetben is megtették a feljelentést iparjogvédelmi jogok megsértése miatt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.