Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Csányi Sándor MLSZ-elnök beszédét leközölték a programfüzetben, de csütörtök napközben még nem volt jegye, állítólag többször is küldtek neki meghívót, de technikai okokból elkeveredtek a levelek. Medveczky Ilona viszont ott volt.
A programfüzet szerint Csányi Sándor MLSZ-elnöknek is beszédet kellett volna mondania csütörtökön, az MTK-stadion avatóján, de a klub nem hívta meg őt a nyitómérkőzésre, és nem kaptak meghívót az MLSZ elnökségi tagjai sem – értesült a 444.
A történetben a hírek szerint nincs szándékosság, Csányiról egyszerűen megfeledkeztek, nem úgy, mint például Medveczky Ilonáról, aki a VIP-páholy közönségét erősítette - ezt írta először a lap, de azután kiderült, hogy ez nem teljesen pontos információ.
Csányinak, ahogy az MLSZ-elnökség tagjaink, többször is kiküldték a meghívót emailben, de a levél alighanem a spam mappába került, mert túl későn került Csányihoz, így nem került be a naptárába. A 444 úgy tudja, hogy a meccs napján délben még nem volt jegye.
A hivatalos programfüzetben közölték Csányi elmaradt beszédét, amiben egyebek mellett arról beszélt volna, hogy az MTK eredményeivel kiérdemelte az új Hidegkuti-stadiont.
Az új MTK-stadion korszaka nem indul botránymentesen: az avatón a közönség egy része kifütyülte Orbán Viktort, az új épület pedig a kapuk mögötti szürke betonfalaival váltott ki nemtetszést sok szurkolóból, pláne hogy székre lebontva ez lett az ország legdrágább stadionja, ami nem kis dolog, mert a milliárdokért épült stadionokból jókora felhozatal van Magyarországon.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.