Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A megállapodás az emberek érdekeit szolgálja és nem kizárólag a vállalatokét - fogalmazott az Európai Tanács elnöke.
A szabadkereskedelem és a globalizáció százmilliókat védelmezett meg az éhezéstől és a szegénységtől, az emberiséget pedig az ellentétek uralkodóvá válásától - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásával zárult vasárnapi csúcstalálkozót követően.
Tusk hangsúlyozta, a szabadkereskedelem hiánya elszigeteltséghez és protekcionizmushoz, majd pedig nemzeti egoizmushoz vezet és erőszakos ellentéteket eredményezhet.
"Meg kell értetni az emberekkel, hogy a megállapodás az ő érdekeiket szolgálja és nem kizárólag a vállalatokét" - fogalmazott.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.