Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hazudott Tarsoly Csaba, amikor arról beszélt, milyen felelőssége van az MNB-nek a Quaestor-botrányban - állítja a jegybank. Az MNB büntetőfeljelentést tett Tarsoly ellen az interjújáért.
Eddig kellett várni, hogy megérkezzen az első jogi lépés Tarsoly Csaba nagy interjúja miatt: az MNB feljelentette a Quaestor egykori vezetőjét.
Tarsoly a Magyar Narancsnak arról beszélt, két nappal a Quaestor összeomlása előtt kapott „egy ígéretet a megfelelő helyről”, hogy ha elmegy Windisch László MNB-alelnökhöz, és mindent bevall neki, ami a cégcsoportnál történt, akkor megmenthetik a Quaestort. Ez egy szombati napon történt, hétfő délutánra egyeztettek találkozót, csakhogy aznap délelőtt már kiszálltak helyszíni vizsgálatra a céghez, a jegybank pedig felfüggesztette a Quaestor engedélyét. Tarsoly a megbeszélésükre úgy emlékezett, hogy Windisch nem akarta a vallomást jegyzőkönyveztetni, csakhogy az alelnök a tanúvallomásában ennek pont az ellenkezőjét mondta.
Az MNB most újra azt állította: Tarsoly hazudik, szerintük az alelnök kérte, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet, arról pedig, amiket elmondott a beszélgetésen, még aznap tájékoztatták a Nemzeti Nyomozó Irodát. Sőt, szerintük a Quaestor-vezér még a bukás napján is hazudott nekik.
A jegybank a nyilatkozat több más része miatt is feljelentést tett. Tarsoly Csaba szerintük akkor is hazudott, amikor azt nyilatkozta, hogy a bukás napján az MNB megállapította, megvan az ügyfelek vagyona. Arról is szó volt az interjúban, hogy az MNB 440 milliárd forintos kötvénykibocsátást engedélyezett éveken át – a jegybank szerint ez sem igaz.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.