Az MSZP volt pénztárnoka önti a százmilliókat az újságjaiba

Tízmillió híján egymilliárd forintot fizetett be tőkeemelésként Puch László MSZP-s politikus bécsi cége a Szabad Föld kiadójába.

  • Juhász Gábor Juhász Gábor
Az MSZP volt pénztárnoka önti a százmilliókat az újságjaiba

Nemcsak a XXI. század Média Kft.-t, a Népszava kiadóját, hanem a Szabad Föld hetilap gazdáját, a Mezőgazda Kft.-t is megszerezte és feltőkésítette Puch László egykori MSZP-pénztárnok bécsi cége, a Horizont Handels und Industrie AG. A Szabad Föld kiadója 990 millió forintos tőkeinjekciót kapott – a pénz már megérkezett a számlájára –, így a törzstőkéje 1,018 milliárd forintra nőtt. Ezzel párhuzamos folyt a Népszava kiadójának megerősítése. Minderre a Geomédia-lapokat korábban megvásárolni kívánó, liechtensteini bejegyzésű XXI Century Invest AG-vel kötött megállapodás egyoldalú geomédiás felmondása után került sor.

A lapcsoport legértékesebb darabja a Szabad Föld, amelynek ugyan viszonylag idős, vidéki olvasótábora van, de a példányszáma nagy, majdnem 70 ezer fogy hetente belőle, ebből 63 ezer előfizetésben. Az újságok a régi geomédiás vezérkar irányítása alatt maradnak: a XXI. század élén Horváth László áll, a Mezőgazda két vezetője a tőkeemelés után Dobricza Gabriella és Lelkes Lajos. A Horizontot Simon Dénes vezeti, a fő részvényes Puch csak a felügyelőbizottságban vállalt szerepet.

A Mezőgazda eddigi tulajdonosa a cégcsoporthoz tartozó Socus Kft. volt. Információink szerint a megállapodás a most lezárult ügyletsorozatról még december 10-e táján megszületett, amikor a Geomédiánál úgy látták, a XXI Centuryval nem sikerül véglegesen megállapodni, bár az ügyletet már októberben bejelentették. Így került elő újra Puch, aki korábban sem állt távol a cégcsoporttól, bár csak azt ismerte el nyíltan, hogy a Vasárnapi Hírek résztulajdonosa volt.

Tovább folyik az egész Geomédia-csoport átszervezése ettől függetlenül is. A Vasárnapi Hírek egykori kiadóját, a VH Kft.-t például a napokban részben eladták, és új nevet is kapott. Ezentúl Hatszín Teátrumnak nevezik, és Gálvölgyi Dóra, Gálvölgyi János színész gyermeke vezeti, aki kisebbségi résztulajdonos is lett.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.