Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A zágrábi bíróság most közvetlenül fordult a magyarokhoz.
A zágrábi megyei bíróság peren kívüli tanácsa pénteken úgy döntött, hogy közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldi el a Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen 2015. december 15-én kiadott európai elfogatóparancsot, amelynek alapján eddig nem történt semmilyen eljárás – olvasható a bíróság honlapján.
A közlemény szerint a tanács a zágrábi belügyminisztériumtól értesült arról, hogy az európai elfogatóparancs alapján nem történt eljárás. Ezért most közvetlenül a magyar igazságügyi szerveknek küldik el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot.
A horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányításának jogát.
A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem.
Hernádi Zsolt kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, mert a magyar üzletember állításuk szerint nem jelent meg Zágrábban egy tárgyaláson. Ezt a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek.
A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol vezetője elleni horvátországi eljárást, ezért az folytatódhat. A zágrábi megyei bíróság úgy véli: Hernádi Zsoltot a horvátországi eljárásban szereplő azonos vádpontokban ugyan jogerősen felmentette a magyar Fővárosi Ítélőtábla 2014 decemberében, de ez a bírói testület soha nem is vizsgálta a vádlott bűnösségét.
A Zágráb megyei bíróság a fentiekre hivatkozva azt állítja, hogy ebben az esetben nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.