Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Március második felére lesz eredménye a rendkívüli vizsgálatnak, amelyben egy-egy cég nyugat-európai és magyar piacra szánt azonos termékeit hasonlítja össze a Nébih.
Fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal – közölte Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Időkkel.
Zsigó elmondta, a hatóság szakemberei emellett az alkoholos és alkoholmentes italok minőségét is ellenőrzik, de a nagy érdeklődésre való tekintettel hamarosan az édesipari árukat és tejtermékeket is megnézik. A vizsgálat már folyamatban van, az eredmények várhatóan március második felében születnek meg.
Mivel korábban a szlovák hatóságok ellenőrzései és a cseh példa is azt mutatta, hogy nem kizárólag Magyarországot érintő problémáról van szó, a Nébih szakemberei Ausztria mellett több nyugat-európai országból szerezték be az összehasonlításhoz szükséges termékmintákat. Bár a Nébihnek más tagállamokban nincs jogosultsága a hatósági mintavételre, a szakemberek a vásárlás során maradéktalanul betartják az idevonatkozó előírásokat.
Az államtitkár hozzátette, laikus kóstolók helyett akkreditált laboratóriumban, erre a feladatra szakosodott ellenőrök hasonlítják össze a multinacionális élelmiszergyártók hazánkban kapható termékeit a nyugati országokban kapható árukkal. Az érzékszervi vizsgálatok mellett a jelölést és az összetevőket is ellenőrzik. Összehasonlítják például azt, hogy milyen és mennyi adalékanyagot tartalmaznak az élelmiszerek. Bár az előző ellenőrzés során voltak, akik megkérdőjelezték az eredmények komolyságát, az államtitkár leszögezte, hogy a hatósági vizsgálat szigorú kritériumok alapján, akkreditált laboratóriumokban zajlik.
A földművelésügyi miniszter azután rendelte el a rendkívüli vizsgálatot, hogy egy korábbi ellenőrzés eredményei azt mutatták, hogy az osztrák boltokban kapható ugyanazon gyártó azonos márkájú termékei más minőségűek voltak itthon, mint külföldön.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A portál olyan dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek megerősítik, hogy a Bizottság a jövőben az összes támogatást a jogállamisági feltételek betartásától kívánja függővé tenni.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.