Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A holland sörgyártónak sok minden fontos, de mindenekfelett saját márkája.
A Heinekennek eszében sincs megválnia a logójában szereplő vörös csillagtól – a hollandiai cég szóvivőjének nyilatkoztát a Beverage Daily című internetes lap idézi. Az italpiaci szakportál a Csíki Sör név miatt kirobbant vitáról ír, megemlítve, hogy a Fidesz olyan törvényjavaslattal kelt a Heinekennel védjegyvitába keveredő romániai Lixid sörgyártó védelmére, amely megtiltja az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát.
Ennek kapcsán szólaltatta meg a cég szóvivőjét, aki úgy nyilatkozott a lapnak: megérti, milyen szimbolikus értékkel bír a magyarok számára a „Csíki” márkanév, ugyanakkor „a Heineken mindig, mindenhol és minden eszközzel meg fogja védeni azt, ami a cég születése óta a sajátja: a Heineken márkát, beleértve az ikonikus vörös csillagot”. A cég azt is hozzátette: figyelik a fejleményeket, és remélik, az ügy hamarosan megoldódik.
A Heineken a törvényjavaslat benyújtása után néhány nappal döntött úgy, visszavonja az Igazi Csíki Sörrel szemben védjegybitorlás miatt indított kereseteit. A törvényjavaslatot ennek ellenére még mindig nem vették le az Országgyűlés napirendjéről.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.