Lehet politikai haszna a béremelésnek, de nem csodafegyver a munkaerőhiány ellen

Csaknem egy évtized után kezd beérni a debreceni repülőtér befektetőjének invesztíciója: az ország második legnagyobb városának légikikötőjéből naponta indul járat Londonba, és folyamatos az összeköttetés német, olasz, francia városokkal is. Az utasok többsége Nyugat-Európába ingázó munkás, ám nem csak magyar. Az ülőhelyek akár háromnegyedét is románok, ukránok, szlovákok foglalják el, akik Nagyváradról, Kárpátaljáról, Kassáról érkeznek, és eszükben sincs, hogy nálunk időzzenek – meséli tapasztalatait egy mikrobuszos fuvarozócég vezetője, Kupec János. A részben önkormányzati tulajdonban lévő repülőtér nemhogy turistákat hozna, fellendítve a térség gazdaságát, hanem még a hadra fogható népesség maradékát is tovaröpíti.

A munkaerőhiány miatt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar megyei szervezete már Ukrajna belháború sújtotta, donyecki régiójából próbál nehézipari szakmunkásokat Magyarországra csábítani, az építőipari cégek pedig kétoldalú kapcsolatokkal szeretnének fehéroroszországi alvállalkozókat szerződtetni, akik saját csapatukat hoznák a magyarországi beruházásokra. Döntés született egy kormányzati munkaerő-toborzó kampány indulásáról is Ukrajnában. Miskolc novemberben az ukrajnai Krivoj Roggal kötött együttműködési megállapodást. Egyelőre azonban sem a hírbe hozott miskolci autóipari beszállító, a Takata nem szerződtetett vendégmunkásokat, sem a nyíregyházi Lego.

A tartózkodási engedélyt kérő külföldi munkavállalók száma országosan még 31 százalékos növekedéssel is csak 14 500-ra emelkedett tavaly. Ellenben a debreceni önkormányzat közlekedési vállalata, a DKV már kezd belerokkanni a bérversenybe. A feszültséget éppen a legújabb, „Magyarország erősödik” jelszavú kormányzati propaganda egyik kulcsmondata okozza, vagyis hogy 25 százalékkal nő a szakmunkás-minimálbér, ami „komoly dolog”, „jobban megbecsülik a munkánkat” – ahogy azt a reklámfilmben az építőipari vállalkozó állítja.

hvg

Csakhogy egy olyan vállalatnak, amelynek az alaptevékenysége évente egymilliárd forint veszteséget termel, nem könnyű kigazdálkodnia a 25 százalékos béremelést. Ezért a DKV úgy értelmezte a kormányrendeletet, hogy az kifejezetten a garantált bérminimumról szól, nem pedig a garantált alapbérről, vagyis ha a 30 százalékos műszakpótlékot beemeli az alapbérbe, máris megvalósul az előírt béremelés. A fizikai dolgozók bruttó átlagbére amúgy is 230 ezer forint – állítják. Messze nem ez az egyetlen olyan vállalat, amelyik kisebb-nagyobb trükkökkel próbálja elviselhetővé tenni a fentről diktált fizetésemelést. Szakszervezeti vezetők, sőt munkaadói érdekképviseletek is tudnak olyan esetekről, amikor nyolcról hatórásra írták át a munkaszerződést, vagy kicserélték a szakmunkások szerződéseit, a szakáccsal pincérmunkára, a kertésszel festőmunkára írva alá a kontraktust, és fordítva. Így az érintetteket, mivel papíron nem a szakmájukban dolgoznak, nem illeti meg a szakmunkásoknak járó bérminimum.

A bérek már a válságból való kilábalással kezdődően, 2012-től növekedni kezdtek, jóllehet ez csak hellyel-közzel járt együtt a termelékenység javulásával. Egy-egy magyarországi dolgozó egy munkaórában átlagosan 20–40 százalékkal kevesebbet termel, mint szlovákiai vagy lengyelországi társa. A munkaerő elvándorlása azonban sokfelé vészhelyzetet teremtett. A kormány az őszi bérmegállapodással csak ráült a hullámra, amelyet a vállalatok indítottak el a béremelésekkel, amelyeket a kényszer szült: már nem volt ember, akit felvehettek volna a megüresedett állásokra az autógyárakban vagy a boltokban. Csakhogy az előírt bérminimumok azokat a kisvállalkozókat is sújtják, akiknek eddig azért fájt a fejük, hogy kihúzzák-e az év végéig. Most viszont már az a kérdés, hogy túlélik-e az év elejét – szemlélteti a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője, Romhányi Balázs, milyen gondokat okozhat a differenciálatlan bérnyomás.

Az Aszódon működő német Richard Fritz Kft. autóipari cég csaknem 10 milliárd forintos árbevételével nem is a kisebbek közül való. Mégis annyira elszabadultak az indulatok, hogy a cégvezetők a bértárgyalások küszöbén kirúgták a szakszervezeti vezetőt, aki jelentős bérköveteléssel akart előállni. A vegyipari dolgozók szolidaritási tüntetéssel reagáltak a cégvezetők drasztikus ellenlépésére. Az aszódihoz hasonló vállalkozások satuba kerültek: a nagy gyártók, az Audi vagy a Mercedes, ha kigazdálkodják is a béremelés fedezetét, a költségnövekedést megpróbálják leverni a beszállítókon. Székesfehérvár környékén több olyan, főként hazai vállalkozás van, amelyik piacvesztés elé néz, ha nem hajlandó változatlan áron adni a termékeit.

Ha viszont nincs pénz a béremelésre, akkor a munkavállalók odébbállnak. A Toyotához kötődő japán Denso, ezt belátva, előremenekült. A székesfehérvári üzemben december közepére megszületett a béregyezség, ennek alapján a dolgozók már januártól érzékelhetik jövedelmük 10–20 százalékos növekedését. „A gyors döntés időleges versenyelőnyt jelentett a környező cégekkel szemben, ami a munkaerőhiány miatt nagyon fontos” – ecsetelték a gazdasági kényszereket a Densónál a HVG kérdésére.

hvg

Az Audinál éppen távolodtak a héten az álláspontok. A cég nemcsak jóval kisebb összegű, a szakszervezetek 45 ezer forintos követelésével szemben 25 ezer forintos alapbéremelést ajánlott, hanem időben el is húzná a korrekciót. Az Audi Hungária Független Szakszervezet erre sztrájkbizottságot alakított és a motorgyártó részlegen tartott egy kétórás figyelmeztető sztrájkot.

Amúgy általánosan megfigyelhető, hogy a munkaadók igyekeznek több évre szóló megállapodást kötni, és fix összegű bérnövekedést határoznak meg. Ez utóbbit az indokolja, hogy a bérminimum 25 százalékos emelkedését képtelenség lenne követni minden fizetési kategóriában. Ha viszont a magasabb jövedelmeket megtoldják 25-30 ezer forinttal, akkor már elkerülhető, hogy a régebb óta foglalkoztatott vagy képzettebb kollégák ugyanannyit keressenek, mint a megemelt legalacsonyabb bérek összege.

A közszférát sem kerüli el a  bérharc. Ezzel a kormány a saját terepét is aláaknázta. Igaz, a Kopint-Tárki gazdaságkutatói kiszámolták, hogy az az egymillió ember, aki a 15, illetve 25 százalékkal megemelt, bruttó 127 650 forintos minimálbért vagy a 161 250 forintos garantált bérminimumot kapja, 2017-ben összesen 180 milliárd forinttal több adót és járulékot fizet be a munkáltatójával együtt, mint az előző évben. Csakhogy a béremelés részbeni fedezetéül nyújtott járulékcsökkentés ennél nagyobb mértékben apasztja a költségvetési bevételeket. A kormány 60 milliárd forintot penget ki az állami vállalatok dolgozóinak, köztük a vasutasoknak és a postásoknak, hogy a magasabb fizetési kategóriák ne csússzanak le a bérminimumok szintjére. Annál is inkább, mert a hiány már olyan közszolgáltatásokat fenyeget, mint a szemétszállítás vagy a vízszolgáltatás, ahonnan havonta többtucatnyian mennek el, mert másutt többet keresnek. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a rezsicsökkentés és a közműadók miatt a végletekig legatyásodtak ezek a cégek. „Korábban árbevételből gazdálkodtunk, most már csak állami költségvetésből” – fogalmazott a napokban tárgyalóasztalhoz ülő, ezért a neve elhallgatását kérő vízügyi szakszervezeti vezető.

A több évre szóló bérmegállapodásokkal a kormány mindenesetre azt is eléri, hogy egy év múlva, a választási évre fordulva sokan érezzék úgy: jut is, marad is. Köztük lehetnek a véleményformálók között is előkelő helyen álló egyetemi oktatók. A Rektori Konferencia elnöke, Bódis József a HVG-nek elmondta, hogy legutóbbi tárgyalásukon már csak 10 százalékkal maradt el a kormány ajánlata az övékétől. Pedig nem keveset kérnek: a tanársegédeknek a jelenlegi bruttó 195 ezer helyett 315 ezer forintot, az egyetemi tanároknak 528 ezer helyett 851 ezret. Ezzel talán tényleg itthon lehet tartani őket. Az önkormányzatok elsorvasztása viszont a bérpolitikában is megnyilvánul: habár a nettó 100 ezer forintot alig elérő bérminimumok emelése a helyhatóságoknál dolgozók felét érinti, a kormány részéről azt mondták, a fedezet kitermelése a helyiek dolga.