Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
30-40 milliárd forinttal ugrott meg a metróprojekt összköltsége, hogy ezt kifizethesse, a fővárosnak újabb súlyos adósságokat kell magára vennie, hiába konszolidálták korábban. Hacsak a kormány nem segít.
Legalább 30-40 milliárddal megnőtt a 3-as metró felújításának összköltsége, amelyhez a kormány korábban 137,5 milliárd forintos keretet határozott meg – értesült a Magyar Nemzet fővárosi szakmai forrásoktól.
A lap keddi számában azt írta, már korábban is szó volt drágulásról: az állomásokat érintő munkák hármas szakaszolásához a vártnál 23 százalékkal drágább ajánlat érkezett. Most a vágányépítési pályázatra érkezett, jelentősen túlárazott ajánlatok miatt szállhatott el az újabb közbeszerzés.
A fővárosi önkormányzat harapófogóba került, mert ha a kormány nem segíti ki Budapestet, vagy le kell mondaniuk a ciklus legfontosabb beruházásáról, vagy az Európai Beruházási Bankkal (EIB) kötött hitelkeret közlekedésre használható, 350 millió eurós részéből kell leharapniuk. Utóbbi azt jelentené, hogy Budapest a korábbi konszolidáció után újra jelentősen eladósodna, 100 milliárd fölé kúszna a főváros tartozásainak összege. A főváros korábban 60 milliárd forint hitelt vett fel a metrókocsik felújítására, majd 18 milliárdos kölcsönért folyamodott az EIB-hez az e-jegy-rendszer bevezetéséhez.
A 100 milliárd forintot meghaladó tartozás a város számára azzal járna, hogy ebben a ciklusban lényeges beruházás már biztosan nem készül el. Az újpalotai villamos kiépítését például az akkor még csak 125 milliárdosra saccolt metróberuházás miatt halasztották.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.