Körülbelül negyven százalékkal több külföldi futó nevezett be már most az őszi budapesti félmaratonra, mint tavaly ilyenkor. A budapesti vendégéjszakák csaknem egy százalékát három nagy futóverseny közönsége adja, akik kísérőikkel együtt átlagosan 3,2 napot töltenek el itt – olvasható a szerdai Világgazdaságban.
Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta: a 2015-ben mért 65,5 ezer vendégéjszaka 2016-ra 68 ezerre emelkedett, és idén is érzékelhető növekedés. A tavaszi félmaratonra már 7-8 százalékkal több külföldi nevezett, mint korábban.
A témáról részletesen ebben a cikkünkben írtunk:
Fájdalomdíj az útlezárásokért: milliárdokat nyer Budapest a futóversenyekkel
A VG cikke szerint futókörökben jó híre van Budapestnek, és szájhagyomány útján terjed, ami a legértékesebb reklámnak nevezhető. A felmérésekből az derül ki, hogy a versenyzők 55 százaléka egyik ismerőse ajánlása alapján jön ide futni, 97 százalékuk turistaként vissza akar térni, jellemzően három éven belül. Ráadásul a közösségi oldalak minden korábbinál egyszerűbbé és hatékonyabbá teszik a reklámozást – tette hozzá Kocsis Árpád.
A futóbiznisz egyre erősödik a magyarok körében is. Egy reprezentatív felmérés szerint 850 ezerre teszik a többé-kevésbé rendszeresen futó magyarok számát, és 120-150 ezerre azokét, akik legalább egy versenyen elindulnak évente. Ugyanakkor ha kétszer ennyien futnának, akkor is csak a nemzetközi átlagot érnénk még el.
A budapesti versenyek egyébként az emelkedő létszám ellenére is elmaradnak a legnagyobbaktól. Az itteni maratoni és félmaratoni távokon 10 ezren indulnak, ami még messze van a New York-i 60 ezres vagy a berlini és a párizsi 50 ezres résztvevőszámtól.
A nevezési díjak viszont alacsonyak: a magyar versenyek olcsónak számítanak a 20-70 eurós részvételi díjaikkal. Ennek ellenére az idei benevező külföldiek többsége magasan kvalifikált, igényes és sokat költő vendég, aki szeret négycsillagos hotelben szállást foglalni.
A versenyekhez kapcsolható költés tavaly meghaladta a 3 milliárd forintot, az adóbevétel pedig az egymilliárdot – mondta még Kocsis Árpád.