Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Schmidt Mária kormánybiztos érdekeltségében lévő Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. rendkívüli közgyűlésén szótöbbséggel jóváhagyták, hogy kezdeményezik a cég szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (szit) való nyilvántartásba vételét – írta a Népszava.
A parlament júniusban úgy módosította a szit feltételrendszerét, hogy már tőzsdei cégeknek is érdemes megszerezniük ezt a státuszt – idézte fel a Népszava.
A szit hatálya alá tartozó vállalat mentesül a társasági és a helyi adó alól, és más illetékeket sem kell leróniuk. Viszont a nettó eredménye legalább 90 százalékát ki kell fizetnie osztalékként, ezzel a kisrészvényeseket kívánják támogatni.
A Graphisoft Park SE közgyűlése már döntött a szitté alakulásról, és hasonló spekulációk hajtják az Appeninn árfolyamát is.
A BIF kurzusa július elejéig 500-600 forint körül mozgott, utána derült ki a közgyűlési előterjesztésekből, hogy szitté válhat. Az árfolyam ennek hatására július 14-én 1740 forinton ért éves csúcsra, majd tegnap 1111 forintra zuhant.
A BIF meghatározó tulajdonosai örökségük révén Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának családtagjai, köztük fia Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja.
Szállodái révén feltehetően ugyancsak a szitet alkalmazza majd a Mészáros Lőrinchez, a kormányfő közeli barátjához köthető Opus Global Nyrt. (volt Opimus) is – tette hozzá a lap.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.