Egy napon belül másodszor koppintott a törvényhozók orrára az Alkotmánybíróság

A víziközműtörvény után a szerdán közzétett határozat a földforgalmi törvény egyik pontját semmisíti meg, egyúttal felszólítja az Országgyűlést egy mulasztás sürgős pótlására.

Egy napon belül másodszor koppintott a törvényhozók orrára az Alkotmánybíróság

A panaszosra három szántóföldet hagyott végrendeletben egy magányos idős asszony, akinek ő segített egyebek közt a kárpótlás útján szerzett földek megművelésében. Csakhogy nem kaphatta meg az örökségét, mert a kormányhivatal és a bíróság szerint nem minősül földművesnek: mezőgazdasági végzettsége van ugyan, de nem olyan, amilyet a jogszabály előír. Nem földművesként viszont legfeljebb egy hektárnyi újabb föld tulajdonjogát szerezhetné meg, de annál már több van neki korábbról. Kiderült: a törvény szerint ilyenkor a végrendelet vonatkozó pontja egyszerűen érvénytelen, az örökség az államé.

Az Alkotmánybíróság kimondta: ez a szabályozás sérti mind az örökhagyó, mind az örökös alapvető jogait. A tulajdonszerzés korlátozása indokolt lehet ugyan a termőföld sajátosságai miatt – ezért a panasznak azt a részét nem fogadták el a bírák, hogy meghatározott képzettség előírása vagy az említett egy hektáros felső határ alkotmányellenes lenne –, de egy szabályos végrendeletet egyszerűen érvénytelennek nyilvánítani még ilyen esetben is aránytalan. Tehát méltányosabb megoldást kell találni a megsemmisített pont helyére, és ez már a képviselők dolga. Ezt év végéig kell megoldaniuk. Az Ab javaslatot is ad: az állam váltsa meg pénzzel azt az örökölt földet, amelyet a birtokpolitikai szabályok miatt nem kaphat meg az örökös.

A bírák észrevették, hogy szó szerint ugyanaz a mondat, amelyet most töröltek a földforgalmi törvényből, benne van a hagyatéki eljárásról szóló törvényben is, de a többség úgy látta, hogy onnan nem törölhetik, mert erre nem vonatkozott a panasz, tehát ezt is az Országgyűlésnek kell megoldania. Stumpf István alkotmánybíró azonban különvéleményben fejtette ki, hogy a két jogszabály összefüggése miatt azt is meg lehetett és meg kellett volna semmisíteni. Érdekes egyébként, hogy a négy különvélemény nem az adott pont alkotmányellenességét vitatja, hanem éppen tágabb körben kifogásolja a földforgalmi törvény szabályait, mint amit a testület többsége elfogadott.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.