Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Alapítvány (CÖF-CÖKA) egy fillért sem fordított politikai akcióra a Magyar Villamos Művek (MVM) 500 millió forintos támogatásából.
A Magyar Időknek adott interjúban Csizmadia László, a szervezet elnöke azt mondta: "Ha közpénzekhez akartunk volna hozzáférni, követtük volna azoknak a szervezeteknek a példáját, amelyek számára a civilség csupán egy állomás volt: a hálózatépítést segítette a párttá alakulás előtt. (...) Mi azonban megmaradtunk civilnek."
Kifejtette, hogy az említett összeget elsősorban sokrétű civil missziójuk kiteljesítésére és népszerűsítésére kapták, üzeneteik eddig körülbelül három és félmillió emberhez jutottak el.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy az MVM-től kapott összeg meggyőződése szerint nem közpénz. "Ha egy vállalatot az állam alapít, akkor az alaptőke nyilvánvalóan közpénz, hiszen a költségvetésből különítették el. Amit azonban egy cég a működése közben megtermel mint bevételt, az nem közpénz" – magyarázta.
Csizmadia László az interjúban visszautasította, hogy szervezetük egyfajta fideszes nyugdíjasklub lenne. "Nemzetben gondolkozunk, szellemi honvédőink között vannak fiatalok és idősek, akik közösen vallják, hogy Európa nem feledkezhet meg zsidó-keresztény civilizációs gyökereiről. Ha egy kormány vagy egy politikai párt ugyanígy áll ezekhez a kérdésekhez, és a magyarság számára hasznos, amit képvisel, az ellen nyilvánvalóan nem fogunk tiltakozni" – fejtette ki.
Beszélt az elnök arról is, hogy a CÖF-CÖKA a közelmúltban hozzálátott az Európai Civil Együttműködési Tanács (EuCET) megszervezéséhez. Ennek célja az uniós polgárok hangjának felerősítése – emelte ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.