Ötven éve kergetjük a Nyugatot a felzárkózás reményében, és most hol tartunk?

Több mézet a madzagra! A  korabeli vicc szerint a hatvanas évek közepén ez lett az új május 1-jei jelszó. Nem is alaptalanul: az  új gazdasági mechanizmustól a pártvezetők azt várták, hogy nagyobb jólétet hoz, mint a Szovjetunióból importált tervutasításos rendszer. „A mostani, évenkénti 1,0–1,5 százalékos bérszínvonal-emelés nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a gazdasági vezetés a termelékenység növelésére és a minőség javítására jobban ösztönző bérpolitikát folytasson. Indokoltnak látszik arra törekedni, hogy a bérszínvonal évenkénti emelkedése 1968 után általában meghaladja a 3 százalékot” – érvelt az MSZMP központi bizottságának 1966. májusi ülésén Nyers Rezső, a reformok fő politikai felelőse. Ekkor döntött úgy a testület, hogy 1968. január 1-jéig a terv és a piac összehangolására alapozott rendszert kell megalkotni, amelyben a vállalatok tevékenységének „fő iránytűje és mércéje” hosszabb távon a nyereség alakulása.

A gazdasági reform kísérlet volt – a határozat szóhasználatával – „a népgazdaság tervszerű irányításának és az áruviszonyok, a piac aktív szerepének szerves összekapcsolására a termelőeszközök szocialista tulajdona alapján”, és az is maradt. Televíziós reklámarca, Dr. Agy – a közgazdász Kopátsy Sándor és a rajzfilmes Szabó Sipos Tamás teremtménye – azon elmélkedett, hogy a kapitalista versenypiac válságokat, munkanélküliséget, jövedelmi egyenlőtlenségeket hoz, a tervgazdaságban viszont nincs ilyen, mert „a fogyasztó is be van tervezve”, ezért aztán nem megy tönkre senki. Igaz, az „extra nagybácsi”, az állam kifizeti a veszteséget; egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, ám erre valamennyien ráfizetünk – sugallta a rajzfilmben megjelenő mindentudó professzor, azt a reményt keltve, hogy a reform képes kombinálni a terv és a piac előnyös vonásait.

Az elképzelés azonban naivitásnak bizonyult. Máig érvényes tanulságairól további részletek a friss HVG-ben.