Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két év után végre megjelent az állam pályázata az értékes területre.
Megjelent a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) felhívása a budaörsi repülőtér hosszú távú üzemeltetésére. Egyfordulós, nyílt pályázatról van szó, amely szerint az állam 10 évre adná bérbe a területet.
Ahogyan arról korábban a hvg.hu írt, a működtetést 2017-ben az Aeroglobe nevű kft. vette át vitatott körülmények között a Magyar Repülő Szövetségtől. Az ezt tulajdonló cég a Fly-Coop, amelyik Rogán Antalék és Habony Árpád helikopterútjait is intézte. A vállalkozások Jakab Ernő és fia, Jakab Tamás tulajdonában vannak.
A most megjelent pályázat szerint a Fly-Coopot tulajdonló Jakab család bérleti szerződése megszűnik, amint kihirdetik a nyertest. A hvg.hu egyébként korábban úgy értesült, hogy Jakabék is elindulnak az MNV pályázatán.
A kiírásban kikötötték, hogy a nyertesnek bérleti díjat kell fizetnie, ennek összege nem lehet kevesebb, mint évi bruttó 13 millió 258 ezer 800 forint. A bérleti díjat minden évben előre, egy összegben kell megfizetni.
Ezen felül annak, aki ajánlatot tesz, azt is vállalnia kell, hogy 1 millió 100 ezer forintot fordít a repülőtér felújítására, a tervezett beruházás tervét is csatolni kell a pályázathoz, és a vállalt munkát 7 éven belül el kell végezni. Ha ezen felül is szükség lesz még felújításra, azt a bérlőnek saját zsebből kell állnia.
Ezen kívül évente legalább 1 légibemutatót is kell szervezni, és biztosítani kell a helikopterrel és repülőgéppel történő sétarepülés lehetőségét Budaörsön.
Pályázni április közepéig lehet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.