Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Pedig a földgáz piaci értéke az elmúlt egy év során harmadára esett.
„Szinten tartjuk a rezsicsökkentett árakat a tőzsdék emelkedése és esése közepette is” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Népszava kérdésére válaszolva. Hozzátette, szerinte
a lakossági gázárak megfelelő szinten állnak.
Szakértők azonban úgy számolnak, hogy a földgáz piaci értéke az elmúlt egy év során a harmadára esett, ráadásul a termék tőzsdei ára az elmúlt öt év alatt jóval gyakrabban állt alacsonyabb, mint magasabb szinten ahhoz képest, mint amennyit az utolsó, 2014-es lakossági rezsicsökkentés idején ért.
A lap és a miniszter között szóba került a 2050-es szén-dioxid-mentesség is, az Orbán-kabinet ugyanis azon négy uniós kormány egyike, amely júniusban megvétózta a 2050-es nettó karbonsemlegességre vonatkozó közös vállalás-tervezetet. Palkovics azt mondta, felelőtlenségnek tartaná most, 2019-ben 2050-re az akkori technológiai, szabályozási és pénzügyi adottságok ismerete nélkül ígéretet tenni a teljes mentességre.
Szóba került a Mátrai Erőmű is, ugyanis többen (civilek és az LMP) azonnali bezárást követelnek, de a miniszter elvetette ezt, elsősorban a több mint tízezer munkavállaló közvetett-közvetlen helybéli foglalkoztatására hivatkozva. Átalakítására azonban uniós támogatást kérnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.