szerző:
Sztojcsev Iván

A közgazdászok és a történészek sem értenek egyet teljesen abban, hogy 1929. október 24-e és 29-e között melyik napot tekintsék a pénzügyi tragédia legsötétebb napjának, de annyi biztos: ma kilencven éve, több nap zuhanás után végképp összeomlott a New York-i tőzsde, ezzel a modern idők legnagyobb gazdasági válsága vette kezdetét. Tanultunk belőle?

Az 1920-as évek sok szempontból sikeresek voltak a brókerek számára: lassan, de biztosan megindult a világháború utáni kilábalás, ennek a csúcsán 1929-ben járt a világ. Az Egyesült Államok legnagyobb gyáripari és kereskedelmi cégeinek együttes tőzsdei értéke 1929 első félévében 36,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, május és szeptember között pedig 20 százalékos volt a tőzsdepiaci növekedés. Szeptember, majd október első három hete már a mérsékelt visszaesésről szólt, szeptember 20-án pedig a londoni tőzsdét megrengette, hogy több neves brókert letartóztattak csalás gyanújával – ennek a hatására az Egyesült Államokban is megrendült a brit cégekbe vetett bizalom. De azt még csak néhány kivételes közgazdász látta előre, hogy nem csak egy kínos ügy miatt van visszaesés a tőzsdén, hanem a vihar előszele érkezett meg.

©

Roger Babson, a kor híres pénzügyi szakértője ekkor arra figyelmeztetett: zuhanás közeledik. Világszinten ugyanis túltermelés alakult ki, túlságosan is sok hitelt vettek fel, ráadásul nagyon sok, a pénzügyekhez nem túlságosan értő ember jelent meg a tőzsdéken. Egy kollégája, Irving Fisher pedig úgy látta: mivel a részvények rendkívül túlárazottak, olyan szintre jutottak el az árfolyamok, amelynél magasabban sokáig nem lesznek. Igaza volt: a Dow Jones index az 1929. szeptember 3-i csúcsát legközelebb 1954. november 23-án szárnyalta túl.

Akkor még szigorúan büntettek

A 2007/2008-as válság után sokan kritizálták a döntéshozókat amiatt, hogy a válság kirobbantói gyakorlatilag következmények nélkül úsztak meg mindent. Nem így volt ez 1929-ben: Clarence Hatry, akinek a csalásai miatt bezuhant a londoni tőzsde, 14 év börtönt kapott (végül 9 év után szabadult), a bebörtönzése után két hétig nem alhatott ágyban, az első két évben kényszermunkát végzett, amiből az első négy hétben követ kellett törnie.

Az összeomlás hat napja

Azóta sem világos, hogy végül mi váltotta ki a pánikszerű eladásokat – bár abban szinte minden szakértő egyetért, hogy csak idő kérdése volt, mikor jön a krach. 1929. október 24-e, csütörtök volt az első rettenetes nap, amikor a tőzsdenyitás utáni órákban a részvénypiac elvesztette értéke 11 százalékát. Súlyosbította a helyzetet, hogy az akkori technológia mellett az információk csak lassan terjedtek, sok befektető csak annyit látott, hogy New Yorkban zuhanás van, így ők még akkor is pánikszerűen szabadultak a részvényeiktől, amikor a tőzsdén már összeült a válságstáb.

A legnagyobb bankok vezetői úgy döntöttek, jócskán túlárazva bevásárolnak a legfontosabb részvényekből, hátha így sikerül megnyugtatniuk a piacot. A taktika egy 1907-es tőzsdepánikban már bejött, és úgy tűnt, ezúttal is működni fog: így jött ki az a meglepő eredmény, hogy a napközbeni zuhanás ellenére a Fekete Csütörtök estéjén a Dow Jones csak 6,38 ponttal, nagyjából két százalékkal volt gyengébb, mint reggel. Pénteken és a szombati fél kereskedési napon folytatódott a kilábalás, aztán jött a baj.

©

Az újságíróknak ugyanis szükségük volt egy kis időre ahhoz, hogy részletesen megírják a történteket, majd ahhoz is idő kellett, hogy a hírek terjedjenek. Így a hétvégi és a hétfő reggeli lapokban jelentek meg arról a hírek, hogy mi is történt, 28-án, a hétfői tőzsdenyitáskor pedig az ország minden részén megindult az eladási láz, és ezt nem tudták megállítani – aznap a tőzsde elvesztette az értéke 12,8 százalékát. A fekete hétfő után jött a fekete kedd: október 29-én újabb 11,7 százalékos zuhanás következett.

Az elhibázott négy év

Abban nagy az egyetértés a közgazdászok között, hogy a krachot követő, 1929 és 1932 közötti válságkezelés sok szempontból többet ártott, mint használt – persze utólag könnyű okosnak lenni. Az amerikai kormányzat megszorításokkal próbált válaszolni, ami csak mélyítette a válságot, és még nagyobb bajt okozott, hogy amikor a krízis átgyűrűzött más országokba is, akkor szinte minden érintett kormány úgy reagált, hogy bezárkózott a külföldiek előtt, és maga próbálta megoldani a válságát.

©

Az eredmény: kudarc. Európába 1930-31-ben gyűrűzött be a krízis, bankcsődökkel, deflációval és megugró eladósodással. Az Egyesült Államokon négy év alatt három csődhullám söpört végig (1931-ben napi átlagban 133 cég dőlt be), a munkanélküliség közel 25 százalékos lett, Európában pedig a legtöbb országban 2-3-szorosára nőtt. Az amerikai és a legtöbb európai GDP évente nagyjából 10 százalékkal esett, de ugyanekkora volt a defláció is. A válságnak csak akkor lett vége, amikor a kormányok gazdaságélénkítő programokba kezdtek.

Az amerikaiaknál a New Deal volt a megoldás, amelyre 1933-ig, Franklin D. Roosevelt elnök hivatalba lépéséig kellett várni. Az Egyesült Államokban állami építkezések indultak meg és egy nagyobb közmunkaprogram (ennek eredménye például a San Franciscó-i Golden Gate híd vagy a New York-i LaGuardia reptér), Európában pedig a leértékelések és a hadiipar felpörgetése adott nagy lökést a gazdaságoknak.

A tanulságok

Azt már a válság közben elkezdték kutatni, hogy mi vezethetett egy ilyen összeomláshoz, és utána még évtizedekig vizsgálták, és természetesen azt is megpróbálták kitalálni, min kellene változtatni, hogy később ne legyenek hasonló krachok. Két fő válasz volt arra, hogy mi okozta a bajt:

– A válság kezelésében központi szerepet vállaló John Keynes arra jutott: 1929 és 1932 között a kormány megszorítása tetézte a bajt. Az ő olvasatában a megoldás az, hogy az állam spóroljon, amikor jól megy a versenyszférának, és legyen sokkal aktívabb, több megrendeléssel segítsen szinten tartani a gazdaságot akkor is, amikor a piac válságban van.

– Milton Friedman és a vele együtt dolgozó közgazdászok szerint a baj a bankrendszerből eredt, és a Fed passzivitása volt a legkárosabb: ha nem tétlenül nézik a történéseket, hanem megmentenek néhány nagyobb bankot, és belepumpálnak pénzt a gazdaságba, akkor valószínűleg csak egy átlagos recesszió lett volna, nem világszintű krach.

E két megállapítás vezetett nagyrészt arra, hogy 2007-2008 után csak nagy visszaesés legyen, ne akkora összeomlás, mint 1929-33-ban. Az amerikai gazdaságélénkítés a Lehman Brothers pénzpiaci cég szeptemberi összeomlása után már működött, és a Fed is sok pénzt öntött ki a piacra, hogy elkerülje a recessziót, ezen túl bankokat mentett meg az állam. Ehhez képest Európában 2012-ig kellett várni, hogy az Európai Központi Bank nem sokkal korábban hivatalba lépett elnöke, Mario Draghi elindíthassa az eurót megmentő programját. Igaz, addigra az EU és az IMF segítségével több olyan országot húztak ki a bajból, ahol a féktelen hitelezés miatt bankok kerültek a bedőlés közelébe, veszélyeztetve ezzel a monetáris unió egészét.

Sok olyan mellékszála is van az 1929 utáni eseményeknek, amelyek alapjaiban határozzák meg azt, ahogy ma kinéz a világ gazdasága. Például

  • sokkal szigorúbb tőzsdei szabályozást vezettek be, lehetővé (adott esetben kötelezővé) tették, hogy a nagyobb árfolyamváltozásoknál leállítsák egy-egy részvény kereskedését vagy a teljes tőzsdét;
  • a munkanélküli-segélyezést és a szegények szociális támogatását Nyugaton a legtöbb helyen az állam ekkoriban vette át a szakszervezetektől;
  • az 1930-as évek második felében, amikor már voltak újra munkahelyek, de még elég rosszul fizettek, egyre több nő jelent meg legalább félállásban a munkaerőpiacon, mert a férfiak fizetése nem volt elég a családi kasszába (majd amikorra rendbejött volna a piac, a férfiak jókora részét elvitték katonának);
  • és nem mellékesen ekkor jött rá sok politikus, hogy ha már felfedezték a rádiót, érdemes szólni az emberekhez. Elsőként Roosevelt kezdett el rendszeres rádióbeszédeket tartani a válságkezelésről – őt követte Hitler, aki egészen más témákról beszélt.

Mai szemmel nézve a legfontosabb tanulság viszont az: a világ szinte minden országa protekcionizmussal válaszolt, ez pedig nem katasztrófaközeli állapotot okozott, hanem teljes katasztrófát. Most, amikor az USA és Kína vámháborúval fenyegeti egymást és az EU-t, a higgadtabb tanácsadók emlékeztetnek rá: 1930-ban az Egyesült Államok büntetővámokat vezetett be sok külföldi termékre, amivel egyrészt négy év alatt 66 százalékkal zuhant az import és teljes lett a káosz a külföldi partnerekkel is dolgozó cégeknél, másrészt válaszként ugyanilyen büntetőpolitikára ösztönözte Európát, úgyhogy az export is 61 százalékot zuhant. Vagyis úgy, hogy külön-külön minden ország az önérdekét követte, végeredményben mindenki rosszabbul járt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Magyar Közút is beszállt az új netes kihívásba, az eredmény büntet

A Magyar Közút is beszállt az új netes kihívásba, az eredmény büntet

Már most óriási üzlet az oroszoknak a tengeri jégpáncél olvadása

Már most óriási üzlet az oroszoknak a tengeri jégpáncél olvadása

Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

Marabu Féknyúz: Még hogy válságban a súlyemelés!

Autó helyett is megállja a helyét – menetpróbán az új Yamaha Tmax

Autó helyett is megállja a helyét – menetpróbán az új Yamaha Tmax

Soros: A Facebook azon mesterkedik, hogy újra Trump legyen az elnök

Soros: A Facebook azon mesterkedik, hogy újra Trump legyen az elnök

Macsó kinevezési gyakorlat: továbbra is kevés a női vezető Magyarországon

Macsó kinevezési gyakorlat: továbbra is kevés a női vezető Magyarországon