Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Eurostatnak adhatja át a feladatot az Európai Központi Bank, hogy kigondolja, miként lehet a lakás- és albérletárakat megjeleníteni az inflációs mutatóban.
A lakások ára nem számít bele az inflációs mutatóba, míg például a kvarcóráké igen – ezen változtatna most az Európai Központi Bank vezető közgazdásza, Philip Lane. A Világgazdaság cikke szerint Lane már bemutatott egy modellt az EKB vezetésének, amely a mostaninál nagyobb súllyal venné figyelembe a lakhatás költségeit, amikor az inflációt kiszámolják.
A probléma kettős: egyrészt a legtöbb országban a saját ingatlanban lakás költsége nem számít bele az inflációba, másrészt a lakbér túl kis súllyal szerepel a mutatóban több elemző szerint. Lane azt is kihangsúlyozta az elemzésében: óvatosnak kell lenni, amikor átalakítják a rendszert, mert ahogy a piac ingadozik, az albérletárak csökkenése könnyedén deflációt mutathatna akkor is, ha egyébként nő a többi termék és szolgáltatás ára.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke korábban egy sajtótájékoztatón azt mondta: ha tényleg különbség van a számítási módszerek között, akkor a legjobb ötlet az lenne, hogy adják át a témát az Eurostatnak, dolgozzanak ki ott egy jó módszertant.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.