Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felpörgetik az oltóanyaggyár építését.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Nemzeti Oltóanyaggyár és a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyár megvalósítását és az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések beruházásait. Az erre létrehozott céget a Debreceni Egyetem alapította.
A vállalkozás bejegyzett neve Oltóanyaggyár Zrt., a „Nemzeti” jelző a kormányrendelet címében és szövegében szerepel. Ugyancsak a jogszabály említi külön a Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat, de ebből nem derül ki, hogy az külön cég lesz-e.
A kedd este kiadott rendelet szerint a kiemelés és a vele járó gyorsítás a debreceni építkezéshez közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra is vonatkozik, ebbe beleértve a már folyamatban lévő ügyeket.
A kiemelés azt jelenti, hogy a közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő általában 15 nap, a szakhatósági eljárás ügyintézési határideje a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság eljárása kivételével nyolc nap. Egyedül a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások tarthatnak 35 napig.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.