Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet vezetői szerint 2023-ra várható kamatemelés.
"A piac nem ezt várta. A Fed most azt jelezte, hogy korábban és gyorsabban kell emelnie az alapkamatot, és két kamatemelést is terveznek 2023-ban. Ez kicsit szembemegy a Fed állításával, hogy az infláció csak ideiglenes jelenség" – mondta James McCann, aki az Aberdeen Standard Investments szakértője a CNBC-n. Az elemző a Fed szerda esti bejelentésére reagált. Azt közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet vezetője, Jerome Powell, hogy 3,4 százalékos – vagyis a vártnál magasabb – inflációval számolnak, de abban bíznak, hogy ez csak átmeneti jelenség. Ezenkívül úgy gondolják, hogy a Covid-járvány véget ért az Egyesült Államokban, ezért nincs akadálya a fellendülésnek. A CNBC-nek nyilatkozó szakértők szerint hamarosan megkezdődhet a szigorítás a pénzpiacon.
A piacok a részvények árfolyamcsökkenésével reagáltak a Fed bejelentésére. Az államkötvények hozamai ugyanakkor emelkednek, a befektetők ugyanis szigorúbb pénzpolitikára számítanak. Bár a Fed ezt most még nem jelentette be, de mindenki arra számít, hogy a szigorítás jeleként Fed már az idén csökkenti kötvényvásárlásait.
"Ha a kamatot kétszer is emelni akarják 2023-ban, akkor már hamarosan meg kell kezdeniük a szigorítást. Ehhez 10-12 hónap kell, ha mérsékelt tempóban haladnak. Ha pedig a gazdaság felhevül, akkor a kamatláb emelése előbb is bekövetkezhet" – vélekedett Kathy Jones, a Charles Schwab divízió vezetője.
7%-os GDP növekedés
Jerome Powell szerint idén ennyivel növekedhet az USA gazdasága, vagyis gyorsabban sikerül elérni a kettős célt: a fellendülést a válság után és a munkanélküliség csökkentését a krízis előtti szintre. A Fed szerint immár megszűnt a 15 hónapos járvány meghatározó hatása a gazdaságra az Egyesült Államokban.
Csakhogy mindez az infláció felgyorsítását is előidézte. A Fed főnöke elismerte, hogy a dinamikus fellendülés "megnövelte annak lehetőségét, hogy az infláció magasabb legyen a vártnál, és tartósabb legyen mint ahogy eddig gondoltuk."
A második világháború vége óta nem tapasztaltak ilyen dinamikus gazdasági növekedést az Egyesült Államokban.
A Fed ugyan kitart amellett, hogy hosszú távon tartható a 2%-os inflációs előrejelzés, de kevesen hisznek abban, hogy ezt sikerül elérni. Ezért növekszik a nyomás a jegybank szerepet betöltő Fedre, hogy csökkentse kötvényvásárlási programját, amely havonta minimum 120 milliárd dollárt jelent.
Hatás a globális piacra
A Fed bejelentette, hogy megemeli a dollár swapkeretet, mellyel a globális piac nemzeti bankjainak a likviditását növelhetik. Ez az intézkedés az év végéig tart. Janet Yellen pénzügyminiszter, aki korábban a Fed főnöke volt, a G7-pénzügyminiszterek értekezletén kijelentette: a kormányoknak és a jegybankoknak semmiképp sem szabad leállniuk a gazdaság támogatásával, mert a fellendüléshez ehhez mindenkinek szüksége van.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.