Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A légi irányítók kedden tartottak volna munkabeszüntetést.
A legfrissebb, hétfő éjjel megjelent Magyar Közlönyben két olyan rendelet is található, amely a légi irányítókkal foglalkozik. Ezek alapján gyakorlatilag lehetetlenné válik, hogy a légiforgalmi szolgálatok sztrájkot tartsanak. Mindkét rendeletet Orbán Viktor miniszterelnök jegyzi, és nem véletlenül jelentek meg most:
a kormányközeli Magyar Nemzet hétfőn reggel adott hírt arról, hogy határozatlan idejű sztrájkra készül a magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet, pontosabban a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete (CMLISZ).
A lap szerint három éve zajlanak az egyeztetések a HungaroControl és a vállalat három szakszervezete között. Ezek közül kettővel egyezségre jutottak, a Controllal való bértárgyalások azonban nem hoztak eredményt, ezért akár már kedden beszüntethetik a munkát.
Az Orbán által jegyzet két rendelet viszont lehetetlenné teszi ezt. Az egyik szerint „a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni”, „valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni”.
A másik rendelet „a veszélyhelyzet során a légiközlekedés biztonságának megőrzése és a Covid-elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök zökkenőmentes szállítása érdekében szükséges intézkedések” miatt született. Ebben pedig arról írnak, hogy
a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél”.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.