Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Aki a minimálbért keresi, az havi 30 ezer forintot nyerhet a 25 éven aluliak szja-mentességén, csakhogy a fiatal dolgozók többségének fizetése meg sem közelíti ezt, mert nem heti 40 órában dolgoznak – számolt a GKI.
140 milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek az, hogy január 1-jétől a 25 éven aluli munkavállalóknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük – számolt a GKI Gazdaságkutató Zrt. A becslés az alapján készült, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal legfrissebb, 2020-as adatai szerint abban az évben 95 milliárd forint lett volna a döntés költsége, és közel 450 ezer fiatalt érintett volna, azóta azonban sokkal többen dolgoznak közülük.
Persze azt, hogy még a válság mélypontján is közel félmillió 25 éven aluli dolgozott, azzal együtt érdemes kezelni: ebben a korosztályban jellemző az alkalmi, valamint a diákmunka, amit sok esetben csak időszakosan, például nyári szünet alatt, vagy csak hétvégenként, esetleg a hét egy-két munkanapján végeznek a tanulás mellett. Így aztán a 25 év alattiak körében a többség – egész pontosan 58 százalék – bruttó havi 100 ezer forintnál is kevesebbet keres. 2020-ban a 25 év alattiaknak csak a 16 százaléka keresett havi 250 ezer forintnál többet.
A GKI azt is megvizsgálta, hogy egyes bérszintek esetén mekkora kedvezményt jelent a rendelet a 25 év alattiak számára. Ebből kiderül, hogy 2022-ben egy közmunkásbért kereső 25 év alatti 16 500 forintot, egy minimálbért kereső 30 ezret, egy garantált bérminimumot kereső 39 ezer forintot, míg egy átlagbért – azaz a tavalyi harmadik negyedévben bruttó 428 ezer forintot – kereső 64 200 forintot vihet haza többletként.
De fennáll az a kockázat is, hogy nem járnak ennyire jól a fiatalok. Ha ugyanis a foglalkoztató nem szeretne bérfeszültséget okozni a kedvezmény érvényesítésével, akkor megteheti, hogy a bruttó bért csökkenti – figyelmeztet a GKI. Egy másik lehetőség, hogy a fiatalok bérét befagyasztja a cég, míg a többiekét emeli, de az is elképzelhető, hogy a munkaidőt csökkentik azonos bruttó bér mellett. Kiemelkedően igaz lehet ez a kiszolgáltatott foglalkoztatottak esetében – teszi hozzá az elemzés.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.