Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem látni, hol állhat meg a forint zuhanása.
Folyamatosan esik a forint. Alig két órával az után, hogy egy euró először 374 forintba került, újabb határt ért el az árfolyam: délután 1 óra után kevéssel 375,01 forintot kellett adni egy euróért, azóta pedig még tovább is gyengült, 375,19-nél is járt.
Frissítés: a 375-nél sincs vége, fél 2-kor a 376-os szintet is elérte az árfolyam.
Délután 2-re 377-nél jártunk, a 378-as szint eléréséhez pedig ezek után két teljes percre sem volt szükség.
Arra innen már kicsit több, mint tíz percet kellett várni, hogy a 379-hez is eljussunk.
A történelmi mélypont tavaly november óta 372,008 volt. Amikor a múlt héten az orosz hadsereg megindította az Ukrajna elleni inváziót, egy nap alatt 360-ról 370-re esett az árfolyam, utána pedig még tovább gyengült. A tavaly novemberi történelmi mélypontot hétfőn már elértük, azóta azonban csak tovább romlott a helyzet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.