szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai és a magyar külügyminiszter telefonon egyeztetett.

Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt hangsúlyozta: "komoly világpolitikai és világgazdasági kihívásokkal állunk szemben", ráadásul Európa helyzete még nehezebb, hiszen itt most háború dúl. Ez tartósan magas inflációval, kamatokkal és "egekbe szökő" energiaárakkal súlyosbított gazdasági válságot okoz, amelyben további súlyos kérdéseket vet fel a globális minimumadó esetleges bevezetése - emelte ki.

A miniszter azt írta: Antony Blinkennek méltatta az amerikai beruházások fontos szerepét a magyar gazdaságban, hiszen 1700 amerikai vállalat működik Európa legkedvezőbb beruházási környezetében, és mintegy százezer magyar embernek adnak ők munkát. "Jövő héten fontos NATO-csúcs következik Madridban, ott majd személyesen folytathatjuk a konzultációt" - közölte Szijjártó Péter.

Az amerikai és a magyar külügyminiszter legutóbb egy hete beszélgettek, akkor Szijjártó Péter beszámolója szerint akkor is elsősorban a globális minimumadóról, amit Magyarzország egyedüliként elutasított a múlt héten. A tervezet célja, hogy a 750 millió eurónál nagyobb bevételű cégekre kivessék ezt az adófajtát, összhangban az OECD-n keretein belül elfogadott javaslattal, amellyel globálisan több mint 140 ország értett egyet. A cél, hogy megszűnjenek az adóparadicsomok, amelyek révén a multik el tudják kerülni az adófizetést, vagy pedig lényegesen alacsonyabb terheket kell vállalniuk. Nem mellesleg az EU-nak éves szinten 48 milliárd euró bevételt jelentene mindez. A magyar álláspont szerint azonban az EU hamarabb vezetné be ezt az adónemet, mint a világ más országai, ezért az európai cégek versenyhátrányba kerülnének.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!