Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Egy éve nem volt annyira erős a forint, mint most.
Egész délelőtt a 370-372-es szinten mozgott a forint az euróhoz képest, a legerősebb pillanataiban rövid időre 369,9-re is erősödött. Ennyire erős utoljára épp napra pontosan egy éve volt: tavaly április 18-án lépte át a 370-es szintet, azóta most először nézett be az alá. Utána azért visszament az árfolyam 370 fölé, de az erősödő trend így is látványos.
A forint az abszolút mélypontját tavaly októberben érte el, akkor 434 forintba is került egy euró. Az MNB a 18 százalékra emelt irányadó kamattal az akkori zuhanást megállította, és 418-ig visszahúzta decemberre. Akkor aztán a kormány és az EU legalább annyiról megegyezett, hogy további tárgyalások jönnek az uniós pénzekről, a vészforgatókönyvet elkerültük, nem bukta el az ország az összes pénzt, ez pedig megnyugtatta annyira a befektetőket, hogy 380 környékéig visszaerősödjön a forint.
Utána még egy megingás jött, amikor márciusban két amerikai bank és a Credit Suisse megingott, az árfolyam pár nap alatt visszazuhant 397-re, de amikor kiderült, hogy globális bankpánik nem lesz ebből, újraindult az erősödés.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
Összegyűjtöttük a résztvevő válogatottak első és második számú mezeit, és próbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Szavazzon a legszebbre!
Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.