Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tarsoly Csabának nem kell fizetnie azért, hogy egy olyan, a Quaestor-ügy eljárásának elején zár alá vett házban lakjon, amely már nem az övé. A Quaestor-károsultak pedig nem nagyon reménykedhetnek, hogy ami vagyon még kinyerhető az egykori cégcsoportból, azt az ő kártérítésükre fordítanák.
Egy ingyenességet biztosító szerződés révén élhet az előzetesből öt éve kiengedett Tarsoly Csaba és családja egy budai luxusvillában, amelyet pedig a Quaestor-ügy büntetőeljárásának kezdetén zár alá vettek – értesült a HVG.
Az épületet tulajdonló cég mögött egy azóta süllyesztőbe került svájci cég állt, az első felszámolója pedig megpróbálta ugyan fizetősre módosítani Tarsolyék szívességi lakáshasználatát, de nem járt sikerrel.
Tavaly nyár óta több, máig vagyonos Quaestor-céget vett át az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft, a bűnügyi zárat pedig a NAV bűnügyi hitelezői igénye váltotta fel. Hogy mik a tervek, és milyen hitelezői csoportok részesülhetnek a vagyonból, arra az állami felszámoló nem reagált.
A Quaestor Financial Hrurira Kft. hoppon maradt hitelezőit pedig nemrég arról értesítette a bíróság, hogy a felszámolást adminisztrációs hibák miatt nem lehet lezárni, közben viszont a hibázó felszámoló céget is felszámolták.
Részletek az e heti HVG-ben és a hvg360-on.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.