Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Pénzügyminisztérium sok százmillió forinttal emelte a keretet.
2,8 milliárd forintos kommunikációs kampánnyal akarja rávenni a kormány a lakosságot, hogy vegyenek minél több állampapírt – írja az Mfor.hu.
A kampányelőirányzat az ideinél 300 millió forinttal, a tavalyinál 400 millió forinttal magasabb összeg. Emellett a kormány megadóztatja a banki megtakarításokat, hogy azzal is az állampapír felé terelje a befektetőket.
Újabb adót vetett ki a kormány a megtakarításokra
Majdnem megduplázódik a közteher mértéke, száz egységnyi hozamból 85 helyett csak 72 marad a lakosságnál.
A hosszú futamidejű, inflációkövető, magasabb kamatozású lakossági állampapír-állomány arányának növekedése is jelentős szerepet játszik abban, hogy 2024-ben százmilliárdokkal fizethet többet az állam kamatokra, mint 2023-ban. Az adósságkezelés nettó kamatköltsége 2024-ben 2705 milliárd forint, ami a 2023. évi módosított előirányzathoz képest 631 milliárd forintos növekedést jelent – derül ki a költségvetési törvényhez csatolt fejezeti indoklásból, amit az Mfor átnézett.
Belenyekken idén a gazdaság a magas kamatokba: 1300 milliárd kifizetést kell kigazdálkodni az államnak
Az elemzők által lapunknak megerősített becslések szerint a magas kamatszint 1300 milliárd forintos többletköltséget jelent a gazdaságnak, ez árfolyam függvényében az össztermék 2 százalékát meghaladó összeg. A gond az, hogy a kormányzat kimerítette a forrásbevonás lehetőségeit, miközben a korai költségvetéssel igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy minden rendben van.
A kamatkiadások emelkedésében a Pénzügyminisztérium szerint szerepet játszik az államadósság szerkezetváltozása, vagyis a magasabb lakossági állampapír-állomány növekvő kamatköltsége.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.