Az ársapka ellenére hatalmasat kaszáltak az élelmiszerekben utazó cégek

Érzékeltetésképp: az étolajgyártóknál négyszeres a profit, és azok a húsokkal, tejtermékekkel foglalkozó cégek is nagyot tudtak futni, amik exportáltak – így kikerülték az ársapkát.

  • hvg.hu hvg.hu
Az ársapka ellenére hatalmasat kaszáltak az élelmiszerekben utazó cégek

230 élelmiszeripari cég 2022-es éves beszámolóját nézte át az Átlátszó, ezekben a cégekben pedig csak pár dolog volt közös: mindegyik az élelmiszeriparban utazik és mindegyik bevétele elérte a másfél milliárd forintot tavaly.

A portál az adatokból azt a következtetést vonta le, hogy a húsipari cégek bevétele 33 százalékkal nőtt, közben a nyereségük 27 százalékkal lett több, mint 2021-ben. Az étolajgyártók is szépen gyarapodtak: náluk 41 százalékos a bevételnövekedés, nyereségből pedig volt cég, ami a 2021-es nyereségének négyszeresét hozta össze. A malom-, tészta- és kenyéripar bevételei 51 százalékkal nőttek tavaly, a nyereség összességében itt a háromszorosa a 2021-es adatoknak.

A húsiparban furcsa, de talán a legnagyobb maradt le egy picit: a Pick Zrt. nyeresége csökkent, miközben a liba- és kacsatenyésztőké jelentősen megnőtt. A tejipari cégek közül az Átlátszó szerint kiugrónak számító profitot csupán két cég, a Sole-Mizo Zrt. és a Tolnatej Zrt. értek el. A Sole Csányi Sándor érdekkörébe tartozik, náluk az export 46 százalékkal ugrott meg 2021-hez képest.

Az étolajjal foglalkozó cégek közül a Bunge Zrt. profitja a kiugró, ők 2021-hez képest közel ötszörös eredményt értek el. Raskó szerint itt az történhetett, hogy a Bunge behozta Magyarországra ukrán leányvállalatától az olcsóbb napraforgót, és abból tudott komoly nyereséget csinálni.

A tejipari cégek forgalmáról itt írtunk korábban bővebben:

Rendesen kaszáltak a tejüzemek, míg a boltban csillagászati árat fizettünk a tejtermékekért

Van olyan tejüzem, amely megtízszerezte az eredményét, de a legnagyobb is harmadával nagyobb nyereséget zsebelhet be. Az alapanyagot termelők sem jártak rosszul. Az ágazati szereplők szerint mégsem kecsegtető a helyzet.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.