Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Megint járattörlések, többórás késések, kígyózó sorok várhatják a nagyobb európai repülőtereken az utazni vágyókat, a Ryanair pilótái is sztrájkolnak.
A nyári repülőjáratokat Európa-szerte fennakadások fenyegetik, miután az Eurocontrol személyzetét képviselő szakszervezet munkabeszüntetésre készül - írja az Independent.
A légi közlekedés szereplői már tavaly nyáron is sztrájkoltak, a sztrájkhullám akkor budapesti járatokat is érintett. Akkor járattörlések, többórás késések, kígyózó sorok várták a nagyobb európai repülőtereken az utazni vágyókat. A koronavírus utáni újraindulás azért okozott gondot, mert miközben egyre többen akartak utazni, a repülőtéri kiszolgáló cégek és a légitársaságok munkaerőhiánnyal és sztrájkokkal küzdöttek, ami máig nem oldódott meg.
Ahogy az Independent írja, a légiforgalmi irányítók most olyan kérdések miatt sztrájkolnának, mint a munkaerő-felvétel, a vezetői magatartás és a munkarend, ezekkel kapcsolatban az Union Syndicale Bruxelles (USB) érdekképviseleti szervezet levélben fordult az Eurocontrol vezetőihez, amelyben kijelentették, hogy mindössze
öt nappal jelzik előre a sztrájk kezdetét, ami már a jövő héten bekövetkezhet.
Az Eurocontrol megerősítette, hogy megkapta a szakszervezet levelét, és közölték: "A munkabeszüntetés konkrét időpontját nem jelentették be, ez csak egy előzetes figyelmeztetés volt. Az Eurocontrol folyamatos párbeszédet folytat az USB-vel és az összes többi szakszervezettel a helyzet megvitatására, és bíznak a pozitív kimenetelben."
Ráadásul július 15-én és 16-án sztrájkolnak a Ryanair diszkont légitársaság pilótái is, a brüsszeli Charleroi repülőtérről ezeken a napokon nem indulnak járatok – írta pénteken a RTBF közszolgálati média.
A munkabeszüntetés oka, hogy a menedzsment úgy döntött, a nyári, nagyobb forgalmú időszakban felülvizsgálja pilótái pihenőidejét. A hírportál szerint a cég vezetése nem reagált a pilóták ultimátumára.
A magánszektorbeli alkalmazottak nemzeti szakszervezete (CNE) honlapján közzétett sajtóközleményben az áll, hogy a Ryanair októbertől fel kívánja mondani valamennyi Belgiumban állomásozó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést, annak ellenére, hogy ez törvényellenes.
A CNE szerint, aggályos az is, hogy a koronavírus járvány kitörésének kezdetén a pilóták bérét 20 százalékkal csökkentette a légitársaság, amit annak ellenére se hajlandók visszaállítani, hogy a vállalat ismét hatalmas nyereséget termel. "A vállalat még odáig is elmegy, hogy a jövőbeni kollektív tárgyalások előfeltételéül szabja, hogy a pilóták előbb mondjanak le a vállalat múltbeli mulasztásai miatt indított jogi lépéseikről. Ez egész egyszerűen munkavállaló alapvető egyéni jogainak lábbal tiprása" – írják a sajtóközleményben.
A szakszervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Ryanair nem tartja be azokat a szabályokat, amelyek a Belgiumban működő összes többi légiközlekedési szereplőre vonatkoznak, ami tisztességtelen versenyelőnyt teremt más belga és európai légitársaságokkal szemben is.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.