Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az éves költségvetési hiánycél 86 százalékánál járunk most.
Júliusban a korábbiaknál kisebb, mindössze 44,3 milliárd forint hiánya volt a költségvetésnek, így az első hét hónapban összesen 2940,3 milliárd forinton áll a költségvetési hiány – tette közzé a Pénzügyminisztérium.
A kormány éves hiányterve 3400 milliárd forint, ennek a 86 százalékát értük el mostanra.
Igaz, ennek a nagyon nagy részét még januártól áprilisig hozta össze a kormány, akkor egészen brutális túlköltekezésbe hajszolták bele magukat, április végére megvolt az éves hiánycél 79 százaléka, azóta már visszafogottabb tempóban növelik a hiányt.
A nagy hiányt több ok is magyarázza:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.