Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A luxushajó árából évekig tudnák működtetni szociális intézményeiket.
Nemzetközi sajtótájékoztatót hívott össze Iványi Gábor evangélikus lelkész azután, hogy az adóhatóság újabb 175 millió forintot vont el késedelmi kamat és egyéb tartozások címén a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől (MET). "Ha az Orbán-diktatúrának sikerül eltaposnia a demokrácia utolsó szimbólumát”, akkor ez azt üzeni, hogy az Európai Unióban bármi megtörténhet, a látszólag lokális ügy azonban komoly támadás a demokratikus világ ellen - idézi Iványit a Népszava arról, miért a nemzetközi sajtó előtt beszélt az ügyről.
A MET vezetője szerint az elvonás miatt mintegy ezer munkavállalónak nem tudnak fizetést adni ebben a hónapban, ezért krízisalapot hoztak létre, amelyből legalább részben próbálják pótolni a rászoruló munkatársaik kiesett bérét. Iványi beszélt arról is, hogy szociális intézményeik állami feladatokat vállalnak át, miközben az állam 2011-ben “kifejezetten büntető szándékkal, hamis indokkal” elvette egyházi státuszukat. Bár a döntést az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is törvényellenesnek minősítette, így is költségvetésük mintegy negyven százalékától estek el. Bár Iványi korábban elismerte, hogy van tartozásuk a NAV felé, azt állítja, ezt rendeznék, ha megkapnák a jogszerűtlenül elvont forrásokat - mintegy 12 milliárd forintot.
Iványi szerint egyértelműen politikai szándék áll a forráselvonások mögött, a “meghurcoltatás” egyik okának azt tartja, hogy azon a rétegen segítenek, “amit a kapzsi, korrupt Orbán-rendszer nem óhajt eltartani”. A lelkész felhozta Mészáros Lőrincet és jachtját is, ami szerinte a Fidesz „bűnös pénzpocséklásának” példája: a 27 milliárdos luxushajó árából éveken keresztül fenn lehetne tartani a teljes intézményhálózatukat - mondta Iványi. Hozzátette, a tőlük most megvont összeg alig több, mint a Rose d'Or két tankolásának ára, egy telitank ugyanis 81 millió forintba kerül.
A MET szociális, oktatási és egészségügyi intézményeit mintegy húszezren veszik igénybe Iványi szerint, az egyszázalékos adófelajánlások alapján pedig a MET a negyedik legtámogatottabb egyház Magyarországon, tavaly ugyanis 52 ezren ajánlottak fel nekik így pénzt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.