Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Bár van olyan hely, ahol az alapvető tanszereket már 15 ezer forint alatt is be lehet szerezni, a Regio Játék kutatása szerint egy gyerek beiskolázása ennél jóval drágább is lehet.
A felmérés szerint a tavalyi időszakhoz hasonlóan érzékelhető, hogy a vásárlók megfontoltabban döntenek, és inkább kevesebb, de nagyobb értékű, jobb minőségű termékeket választanak. A Regiónál online 7,4 százalékkal, 11 600 forintra, személyes vásárlásnál 10,5 százalékkal, 8300 forintra nőtt az átlagos kosárérték az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.
Könnyebben spórolhatunk idén a tanszereken, de nem biztos, hogy mindenből megéri a legolcsóbbat venni
A szülőknek idén talán kevesebb fejfájást okozhat az iskolakezdés, mint egy évvel ezelőtt: bejártuk a hipermarketeket, áruházláncokat, és papír-írószer boltokat, megnéztük a webshopokat, és azt tapasztaltuk, hogy volt olyan hely, ahol az alapvető tanszereket már 15 ezer forint alatt is be lehet szerezni. Persze volt olyan üzlet is, ahol akár 40 ezer forintot hagyhatunk a kasszánál.
Alapvető iskolaszerekre, például füzetekre, tolltartóra, írószerekre és rajzfelszerelésre a játékkereskedő kutatásában résztvevők ötöde 20 ezer forintnál kevesebbet, fele 20-30 ezer forintot, negyede 30-40 ezer forintot szán. Idén a szülők harmada nem vásárol új iskolatáskát gyermekének, ahol viszont szükséges, ott a többség (45%) a 25 ezer forint alattiakat részesíti előnyben. Ennél olcsóbbat a válaszadók 30 százaléka, drágábbat pedig 25 százaléka választ.
Az alapvető tanszerek és az iskolatáska mellett 20-30 ezer forint is elmehet például tornaruhára, tankönyvre és sportcipőre, így összességében egy gyerek iskolakezdése 65-85 ezer forintba is kerülhet a magyar szülőknek. A magas beiskolázási költségek a családok háromnegyedét jelentősen megviselik, tízből kilencen ezért tudatosan készülnek a nyár végi pluszkiadásra. A megkérdezettek szerint ráadásul az anyagi ráfordítás tényleges mértéke gyakran nincs összhangban a tervezettel, főleg, hogy az árak 50 százalékkal is nőhettek a tavalyi első becsengetés óta.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.