Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A balatoni nyaralók és családi házak elszálló árai miatt egyre többen választanak partközeli lakásokat, apartmanokat, így ezek négyzetméterárai is jelentősen megugrottak.
Veszprém megyében 2022-es értékesítési adatok alapján számított 480 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti ár 744 ezerre változott az idei év első hét hónapjában, ami 55 százalékos emelkedést jelent – derült ki a Duna House közleményéből.
Az otthonteremtésre fordított összeg a tavalyi 44 millió forint helyett 60 millió forintnál is nagyobb kiadást jelentett a területen vásárlók számára 2023-ban. A megnövekedett vételárért cserébe azonban az új tulajdonosok 11 négyzetméterrel kisebb, átlagosan 81 négyzetméteres ingatlanokhoz jutottak.
Veszprémben a Balaton melletti településekkel ellentétben minimálisan, de csökkent az átlagos négyzetméterár: a tavalyi 608 ezer forint felettiről 595 ezer forintra. A négyzetméterárakkal együtt az otthonteremtés költsége is mérséklődött, a királynék városában letelepedők 39,8 millió forintot költöttek, átlagosan 67 m2-es alapterületű ingatlanokra.
A megyében az érdeklődők közel fele családi házra szerződött idén, az átlagos alapterület 92 négyzetméter, amely a tavalyinál 12 millióval több, vagyis 60,7 millió forintos kiadást jelentett. A négyzetméterár a Veszprém megyei házak esetében 418 ezer forintról 660 ezer forintra nőtt 2023-ban.
A balatoni nyaralók és családi házak elszálló árai miatt egyre többen választanak saját célra, vagy bérbeadásra partközeli lakásokat, apartmanokat, így a megnövekedett kereslet miatt ezek négyzetméterárai is jelentősen megugrottak, felhúzva a megyei átlagot.
Míg tavaly 392 ezer forintot fizettek a vásárlók egy téglaépítésű lakásért a megyében, addig az idei évben már az 1 millió forintot közelítette, 930 ezer forint volt a négyzetméterenkénti átlag.
Aki Veszprém megyében téglaépítésű lakás vásárlásán gondolkodik, annak érdemes a 2023-as értékesítési adatok alapján 57,6 millió forintos kiadással számolnia, amiért 62 négyzetméteres lakás kapható.
Emelkedett a panellakások népszerűsége a területen, a vásárlók 16 százaléka szerződött házgyári lakásra a megyében. A legtöbb ilyen ingatlan Veszprémben kelt el, átlagosan 564 ezer Ft/m2-ért, ami az átlagos, 59 négyzetméteres lakásmérettel számolva 33,5 millió forint ráfordítást igényelt a vevők részéről.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.