EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Czomba Sándor nyilatkozata szerint nem várnák meg 2024 januárját, már most decemberben emelnének a minimálbéren 15 százalékot, a garantált bérminimumon pedig 10 százalékot.
Nem január elsejével, hanem már idén, december elsejével emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege, erről beszélt kedd reggel az M1-en Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelő államtitkár, írja a VG. Czomba azt közölte, a minimálbér 15 százalékos emelését mindhárom fél elfogadja, leginkább a garantált bérminimum 10 százalékos emelését övezi még vita.
Egy korábbi javaslat szerint szó volt egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatásról is, amelyet a munkaadók év végéig adnának, de ezt a kormány lényegében elvetette. A munkaadók a 15 és 10 százaléknál kevesebbet adnának. A vállalkozói oldal még vár a harmadik negyedéves GDP-adatokra. Ezt majd november közepén teszi közzé a KSH, ehhez kötik a bérmegállapodást.
Idén a minimálbér január elsejétől 232 ezer forint, a garantál bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedett, így a beígért emeléssel a kötelező legkisebb munkabér 266 ezerre, míg a szakmunkás-minimálbér 326 ezerre emelkedne. Az előbbi nettója 176 ezerre, az utóbbié 217 ezerre ugorhatna már december elsejével.
A minimálbért 250 ezren kapják itthon, míg a garantált bérminimumot közel 800 ezren, ez pedig már idén elérte a 300 ezer forintot. A kettő összegét közelítené egymáshoz a szakszervezet, ezért javasolták a két bérelem összevonását, amivel 2027-re megszűnhet a garantált bérminimum, helyette pedig ágazati tarifarendszert vezetnének be.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.