Közel félmilliárd ember még mindig a szabadban végzi a nagydolgát
A nyugati félteke vízöblítéses klotyóin ücsörgőknek elsőre talán furcsa, de napjaink egyik legkomolyabb küzdelme az, hogy a világon mindenkinek biztosítsuk a megfelelő és méltányos toalett higiéniát. Két évtized alatt óriásit léptünk előre, de a kitűzött célok még mindig messze vannak. Ma van a vécé világnapja.
November 19. a vécé világnapja. Mellette nemzetközi férfinap is, 20-án pedig az aranyér világnapja jön. Ez a sor így elsőre még vicces is lehet, valójában persze egyáltalán nem az: utóbbi a betegség kezelésének fontosságára akarja felhívni a figyelmet, a középső a fiúk és férfiak egészségmegőrzésére, és az első sem klotyó-tematikájú bulik szervezésére intézett felhívás, hanem figyelmeztetés, hogy a világon sokhelyütt még mindig nem megoldott a szennyvíztisztítás és a szennyvízelvezetés, és még mindig rengeteg olyan ember él, aki nem fér hozzá normális vécékhez. Sőt, közülük sokan semmilyen vécéhez nem férnek hozzá.
A Világbank most 3,5 milliárdra teszi azoknak a számát, akiknek nincs lehetőségük higiéniai szempontból biztonságos vécékbe üríteni. A november elején frissített adatok szerint ráadásul a globális népesség 8 százaléka még mindig a szabadban - erdőben, mezőn, vizek közvetlen közelében vagy konkrétan városok utcáin - székel.
Riasztóak a számok, pedig a javulás szerencsére nagy iramú: 2000 és 2020 között 2,4 milliárd embernek lett hozzáférése olyan vécékhez, melyek egészségügyileg már biztonságosnak mondhatók. Ez a téma azonban a tagadhatatlan fejlődéssel együtt is állandó kihívásnak ígérkezik, mivel a lakosság városokba áramlása folyamatos és gyorsuló - most majdnem 100 millióan vannak, akik az utcán guggolva szabadulnak meg terhüktől (és még sokkal többen, akik városon kívül, a szabadban).
Ha nincs vécé
A nyilvános székelés a legrosszabb műfaj: amellett, hogy sértheti az emberi méltóságot, nagyon súlyos egészségügyi következményekkel járhat. Egy gramm ürülék ezermilliárd kórokozót tartalmazhat, és mivel azok, akik arra kényszerülnek, hogy a szabadban könnyítsenek magukon, ezt sokszor éppen vizek közelében teszik, hogy egyből meg is moshassák magukat. A vírusok, baktériumok a vízzel gyorsan terjednek, de a legyek is azonnal továbbviszik őket.
Ahol a szabadban székelnek, ott megnő a gyermekhalandóság - becslések szerint az öt évnél fiatalabbak körében évi 1,5 millió haláleset köthető hozzá. Nőknek és lányoknak pedig nemcsak a terjedő fertőzések miatt különösen veszélyes ez a műfaj: a dologvégzésre kiszemelt, félreesőnek hitt helyeken sokukat éri támadás.
A jelenség negatív hatásait gazdasági szempontból is számszerűsítették már. A nyilvános székelés akkor is súlyos következményekkel jár, ha a legrosszabbat - a gyerekhalált - megússzák. Fejlődési rendellenességeket okozhat, hozzájárulhat az alultápláltsághoz, ezzel pedig gátolja a megfelelő kognitív fejlődést, így végső soron a gazdasági termelékenységet is. Utóbbit a betegségek miatt kiesett idő és az egészségügyi ellátás kiadásai is csökkentik. A lányok ráadásul megfelelő higiéniai feltételek hiányában nagyobb valószínűséggel hagyják el az iskolát is.
Az elégtelen higiénés állapotok egyes különösen súlyosan érintett országokban dollármilliárdos bukásokat tudnak okozni. A Világbank szerint Bangladesben 2007-ben a GDP 6,3 százalékának megfelelő veszteség kötődött hozzájuk, Indiában egy évvel korábban 6,4 százalékos, Kambodzsában 2005-ben pedig még ennél is nagyobb, 7,2 százalékos volt a GDP-re számolt, rossz vécéellátottságból levezetett bukás.
Szabadban, városokban
2000 és 2022 között 1,3 milliárdról 419 millióra csökkent a nyílt székletürítést gyakorló emberek száma. De a Világbank adatai szerint 2022-ben még mindig 36 országban volt a teljes népességre számolt arányuk 5 és 25 százalék közötti, 13 országban pedig még mindig több mint minden negyedik ember végzi a szabadban a nagydolgát. A világ egyes régiói között óriásiak az eltérések: míg a nyugati kultúrkörbe sorolt országokban ez a jelenség - a hajléktalanokat leszámítva - gyakorlatilag nem létezik, addig Ázsia és Afrika több országában és egyes trópusi szigetországokban továbbra is nagy gond.
A Világbank alábbi térképe azt ábrázolja, hogy egyes országokban a teljes lakosság hány százaléka kényszerül arra, hogy nyilvánosan ürítsen. Az alsó csúszkán állítható be az év, minél sötétebb a szín, annál súlyosabb a helyzet, a kurzort az ország fölé helyezve a pontos százalékot kapjuk meg. A térkép nem teljesen naprakész ugyan, pár országból 2014-esek a legfrissebb adatok, de többségükből 2022-esek.
Látható, hogy a legrosszabb a 25,4 milliós Nigerben az arány, 65 százalékkal. Vagyis itt több mint 16,5 millió főt érint a probléma. Nigerben azonban - bár a lakosság városokba áramlása a globális trendeknek megfelelően gyors, és egyre gyorsul - az emberek túlnyomó része vidéken él, sokan nomád körülmények között, pásztorkodva. Nyilván egy tágas réten ürítésből jóval kisebb eséllyel lesz közegészségügyi probléma, mint a zsúfolt városok utcai guggolásainál, de rendes kézmosás nélkül ebből is bőven lehet baj. Nem arányaiban, hanem számszerűleg a legtöbben még mindig Indiában vécéznek a szabad ég alatt. Itt a teljes lakosság 11 százaléka tesz így, a jelenlegi 1,4 milliárd fős lakosságnál ez 154 millió embert jelent.
A Világbank másik, lenti térképe pedig azt nézi meg, hogy nem az egyes országok teljes, hanem csak a városokban élő lakossága milyen százalékban székel a szabadban - tehát ebben az esetben konkrétan az utcán. India ebben már, mondhatni, jól áll a maga fél százalékával. De lélekszámban ez még mindig sok: tavaly 508 millióan éltek indiai városokban, vagyis az utcán guggolók száma 2,5 millió volt.
Ez a kategória Nigerben is sokkal kedvezőbben mutat, mint a teljes lakosságé, bár még így is jelentős, százalékosan is. Itt a városiak aránya 10 százalék, ez 4,4 millió városival számolva 440 ezer fő. Arányosan egyébként a legrosszabb adat São Tomé és Príncipe-é. Az apró Guineai-öböl-beli szigetországban a 227 ezres összlakosságából 172 ezren laktak városban tavaly, köztük pedig 39 százalékos volt az utcán székelők aránya. Az időcsúszka 2000-re állításával az is kiderül, hogy az ezredfordulón több mint 63 százalékról indultak.
Van vécé? És milyen?
Óriási eredményeket értek tehát el a különféle vécételepítési programok a világban, és robogunk is, de még nem a klozetkánaán, hanem csak egy elvárható minimum felé. Az ugyanis, hogy valakinek van vécéhozzáférése, még nem jelenti azt, hogy az a vécé a kívánatos mércét is megüti. A bozótban erőlködésnél nyilván minden jobb, de fajanszokon belül is vannak fokozatok, és a különböző szintek itt is óriási életszínvonalbeli eltéréseket jelentenek.
Itt sem arra kell gondolni, hogy az ENSZ csak azzal lenne elégedett, ha mindenhol klimatizált ülőkéjű, éneklő, önlehúzó, japán okosvécék figyelnének az otthonokban, hanem például arra, hogy az már egész jó, ha áll az udvaron egy pottyantós, de az még jobb lenne, ha azon nem több családnak kellene osztoznia. Meg jó, ha van latrina, de ha betelik, még jobb lenne, ha kimernék vagy kiszippantanák, és elvinnék a rakományt. De ha ez nem megoldható, akkor a betelése után legalább betemetnék a gödröt.
A végső cél nagyjából úgy fogalmazható meg egyszerűen, hogy minden családnak vagy lakásközösségnek legyen külön, saját vécéje, mely biztonságosan, higiénikusan kezeli az ürüléket. Mint a bevezetőben említettük, 3,5 milliárd embernek ez még mindig nem adatik meg.
Itthon
Magyarország a világ azon szerencsés karéjába tartozik, ahol a vécéellátottság elég jól megoldott. A 2022-es népszámlálás ugyan csak a legalapvetőbb toalett-jellemzőket mérte fel - van vízöblítéses vs. nincs vízöblítéses -, cserébe elég friss adatokat szolgáltat. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból leszűrhető, hogy az ország összesen közel 4,6 millió lakásából kicsit több mint 4 millió volt lakott tavaly, vízöblítéses vécé ezek közül 3,9 millióban volt, 89 151-ben nem. A népszámlálás külön nem tért ki rá, de utóbbi lakhelyek minden bizonnyal kerti vécével vannak felszerelve.
Itthon is óriási javulást hozott az elmúlt két évtized, nyilván eleve jobb helyzetből indulva, mint a fent kiemelt országok. 2001-ben még 3,2 millió lakott lakásunkban volt vízöblítés vécé, 490 ezerben nem, 2011-ben pedig 3,7 millió, illetve 219 ezer volt a megoszlás. Az arányok sokkal jobbak lettek, bár aki még mindig az udvaron düledező pottyantósban végzi el a dolgát, azt ez kevéssé vigasztalja, pláne a téli hidegben.
A pöce félig tele, a pöce félig üres
Az ENSZ egyik 2015-ben elfogadott fenntartható fejlődési célkitűzése az volt, hogy 2030-ra a Föld minden emberének elérhetővé kell tenni a "megfelelő és méltányos" higiéniát, és különös figyelmet kell fordítani a nők szükségleteire, mivel ők a legkiszolgáltatottabbak. Eredetileg erre az évre akarták felszámolni globálisan a nyilvános székletürítést is, ezt később előrehozták 2025-re.
2023-ban még mindig nem világos, hogy sikerül-e elérni a célkitűzéseket. A Világbank szerint a tagadhatatlan haladás ellenére majdnem 700 millió fővel vagyunk elmaradva a millenniumi fejlesztési céloktól, vagyis idén ennyivel több embernek kellene már hozzáférnie a kellően biztonságos higiénés szolgáltatásokhoz, hogy 2030-ra már mindenkinek jó legyen. Szóval a vécé világnapja idén is kettős: az érintett döntéshozóknak most is van mit ünnepelniük, de a megmaradt hiányosságok most is még keményebb erőfeszítésekre kell, hogy sarkallják őket.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
