Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Újra közlekedhetnek a kamionok Ukrajna és Szlovákia között. A lengyel, a szlovák és a magyar fuvarozók az unióba korlátozások nélkül beengedett, olcsón dolgozó ukrán fuvarozók miatt tiltakoznak.
A szlovákiai fuvarozók megnyitották az ország egyetlen, Ukrajna felőli közúti határátkelőjét a teherforgalom előtt – írja a Reuters a szlovák fuvarozók érdekképviseleti szervezetének és az ukrán határőrség közlésére hivatkozva.
A szlovák fuvarozók december elején vették blokád alá a felsőnémeti átkelőt. Az érdekképviselet szerint a demonstrációt a határrendészet „kérését” tiszteletben tartva fejezték be, tekintettel arra, hogy a hatóság is tekintettel volt a demonstrációhoz való jogukra.
A lengyel, a szlovák és a magyar fuvarozók az ellen tiltakoznak, hogy az Európai Unió Ukrajna viszonylatában felülírta a tagállamok engedélygazdálkodását, gyakorlatilag liberalizálta az ukrán fuvarozók tevékenységét – úgy dolgozhatnak az EU-n belül, mint bármelyik tagállam fuvarozói. Eközben viszont nem kell betartaniuk az uniós fuvarozókra vonatkozó szigorú szabályokat – például a kötelező szállodai pihenőidőre vonatkozót – így olcsóbban tudnak dolgozni.
A fuvarozók az engedélykötelesség visszaállítását követelik. Azzal a tagállamok képesek lennének szabályozni, hogy az ukrán fuvarozók mennyi munkát vállalhatnak el a területükön.
Magyarország esetében a probléma mélyebb, a magyar kormány évekig külpolitikai érdekek mentén osztogatta szakajtószám a fuvarengedélyeket EU-n kívüli országoknak, a magyar fuvarozók érdekeit figyelmen kívül hagyva. Immár látszik szándék a változtatásra.
A tönk szélére került magyar fuvarozók megmentése nemcsak Brüsszelen, hanem Budapesten is múlik
A magyar kormány évekig külpolitikai érdekek mentén osztogatta szakajtószám a fuvarengedélyeket EU-n kívüli országoknak, a magyar fuvarozók érdekeit figyelmen kívül hagyva. Immár látszik szándék a változtatásra, de most az Unió engedte be korlátozás nélkül az olcsón dolgozó ukrán fuvarozókat.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.