Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A szemeszter- és negyedéves bérletek vásárlói is utalványt kapnak a közlekedési cégtől.
Március 1-jétől tíz év után újra csökken a teljes árú BKK havi bérletek ára. Attól kezdve 9500 forint helyett 8950-et kell érte fizetni, de továbbra is érvényes lesz a főváros egész területén a MÁV, a Volánbusz, valamint a HÉV járatain is – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.
Az agglomerációs közlekedés változásának részleteiről itt írtunk korábban.
A további teljes árú bérletek ára igazodik a változáshoz: az árcsökkenés érinti a félhavi, a negyedéves és az éves Budapest-bérleteket is, amelyek március 1-jétől 6300 helyett 5950, 28 500 helyett 26 850, 103 000 helyett pedig 99 950 forintba kerülnek majd.
A változások a BKK jegy- és bérletautomata-hálózatán elérhető termékkínálatot is érintik, ezért február 29-én, csütörtökön 23:45-től várhatóan fél órán át a technikai átállás miatt az összes automata üzemen kívül lesz. A frissítés után zavartalanul lehet a készülékekből jegyet vagy bérletet vásárolni.
A BKK azt is bejelentette, hogy az árcsökkenés miatt időarányosan kompenzálja azokat a magánszemélyeket, akik az elmúlt hónapokban negyedéves, szemeszter- vagy éves Budapest-bérletet vásároltak.
A teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek
A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók
A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló nyugdíjasok
Hogy pontosan ki lehessen számolni, ki milyen utalványra jogosult, a BKK kalkulátort is készített.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Az elnök szerint remek számok érkeztek.