Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a csok plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél. Önmagában nem akadály az sem, ha a család korábban már igényelt csok támogatást vagy csok hitelt, ám a Bankmonitor szakértői szerint ebben az esetben van egy trükk, amin akár több millió forint is múlhat.
A csok plusz 2024-től a lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme, a nagyobb településeken ugyanis jelenleg kizárólag ez a kedvezmény érhető el egy új vagy használt lakás megvásárlásához. (A preferált kistelepüléseken a csok plusz mellett a falusi csok is szerepel a lehetőségek között.)
Nehéz, de nem lehetetlen azok helyzete, akik új lakást, házat szeretnének vásárolni csok+ felhasználásával, de korábban már kihasználták a csokot, falusi csokot vagy az ezekhez kapcsolódó csokhitelt.
Szigorúan szabályozott, hogy a korábbi támogatásokat kihasználók miként kaphatják meg a 2024-ben induló csok pluszt. Egyes esetekben ráadásul a korábbi támogatást még vissza is kell fizetni a csok plusz igénylése miatt.
Erre vonatozóan a csok+ rendelet az alábbiakat tartalmazza:
„Ha az e rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelő igénylő a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően a meglévő vagy vállalt gyermekére tekintettel az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. alcíme, az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet, a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet, illetve a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti államilag támogatott lakáscélú kölcsönt vett igénybe, és a kölcsönjogviszonya még fennáll, akkor az e rendelet szerinti kölcsönt a korábban folyósított kölcsön vonatkozásában az igénybe vett kamattámogatás visszafizetése és a kamattámogatás megszüntetése esetén igényelheti.”
Vagyis az új csok+ igénylésekor fennálló, korábbi támogatott hitelhez már igénybe vett kamattámogatást egy összegben kell visszafizetni, valamint természetesen a jövőre vonatkozóan is megszűnik a kedvezmény. (Ez azt jelenti, hogy vagy előtörlesztjük a hitelt, vagy megemelkedik a kölcsön kamata.)
Fontos kitétel azonban, hogy kizárólag az igényléskor fennálló korábbi támogatott hitelekre vonatkozik az elvárás, a már lezárt kölcsönöket illetően nincs ilyen kötelezettség. Márpedig egy korábbi támogatott hitel előtörlesztése nem vonta automatikusan maga után azt, hogy az addig kapott kamatkedvezményt is vissza kelljen fizetni.
Ezért, ha csok pluszt szeretnénk igényelni és korábbi támogatott hitelünk van, akkor azt érdemes az új hitel igénylése előtt előtörleszteni. Ezzel a lépéssel elkerülhetjük, hogy az addig kapott kamattámogatást vissza kelljen fizetnünk, amit megkeresésünkre a Kulturális és Innovációs Minisztérium is megerősített.
A Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy valaki 5 éve, 2019. tavaszán vett fel 10 millió forint 3 százalékos kamatozású támogatott hitelt 20 éves futamidőre. Egy ilyen hitelnél a kamattámogatás mértéke 3% körül mozgott. (Ez az akkor még igen alacsony állampapírhozamoknak volt köszönhető.)
Egy ilyen hitelre az állam 5 év alatt nagyságrendileg 1,3-1,4 millió forintot fizetett ki. Ezt az összeget mindenképpen vissza kellene fizetni, ha a csok plusz igénylésekor a korábbi hitel még fennáll. Illetve az ezen időszakban igényelt hitelek kamattámogatása a kedvező pénzpiaci hozamok miatt tényleg alacsony volt. (Egy tavaly igényelt hasonló támogatott kölcsönnél az állam által megfizetett kamattámogatás mértéke már meghaladhatta a 10 százalékot is.)
Természetesen kérdés, hogy miből fizessük vissza idő előtt a korábbi támogatott kölcsönt? Amennyiben a korábbi támogatott hitelből ingatlant vásároltunk, amelyet most lecserélnénk nagyobbra vagy jobbra, ez egyben azt is jelenti, hogy a korábbi otthonunkat eladnánk. Ebben a helyzetben arra kell figyelnünk, hogy a vevőnk önerejéből lehetőleg még az új csok plusz igénylése előtt fizessük vissza a korábbi tartozásunkat.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.