Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A szerelvényen 55 konténer van, Lengyelországba tart. Tizenhárom év alatt jutottak el a 90 ezer vonatig, immár havonta ezer fordul meg Kína és Európa között.
Útjára indult Kínából a 2011-ben létesített rendszeres Kína-Európa vasúti teherszállító szolgáltatás 90 ezredik szerelvénye – jelentette be a kínai állami vasúttársaság.
A vonat szombat reggel indult el Senhszi tartomány székhelyéről, Hszianból 55 konténerrel megrakodva. A Hszincsiang-Ujgur autonóm régió és Kazahsztán határán fekvő Khorgos határállomáson keresztül hagyja el Kínát, áthalad Kazahsztánon és Oroszországon, majd körülbelül 15 nap múlva eléri a lengyelországi Malaszewicze városát.
A 2011-ben indult Kína-Európa tehervonat-szolgáltatás a vállalat szerint eddig több mint 8,7 millió konténert szállított több mint 380 milliárd dollár értékű áruval Kína és Európa között.
Az évente megforduló szerelvények száma a kezdeti néhány tucatról 2023-ra 17 ezerre emelkedett. A növekedés megugrása 2016-ban következett be, amikor 1702-ről évi 39,5 százalékos átlagos növekedéssel tavaly elérte a 17 ezret.
Az első 10 ezer szerelvényhez 90 hónapra volt szükség, míg a 80 ezrediktől a 90 ezrediket már 7 hónap alatt sikerült elérni. A havi járatok száma 2020 májusa óta meghaladja az ezret. Az egy év alatt leszállított áruérték 2016-ban 8 milliárd dollár volt, tavaly pedig már 56,7 milliárd dollár.
A Kína–Európa tehervonat-hálózat eddig 25 európai ország 223 városába jutott el és létesített áruszállító kapcsolatot több mint száz ázsiai várossal.
(Nytióképünk illusztráció.)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.