Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ettől egyebek mellett az üzemanyagok további drágulása várható.
2025-re is kiterjeszti önkéntes termelés-visszafogásának java részét az OPEC+ – írja a Reuters. Az Oroszország és Szaúd-Arábia által vezetett olajtermelő országok szervezete ezzel folytatja a törekvését, hogy magasan tartsa, illetve még jobban felverje a nyersolaj világpiaci árát. A döntést vasárnap hozták meg.
Az OPEC+ 2022 végén kezdte el visszafogni a termelését. Most összesen napi 5,86 millió hordóval termelnek kevesebbet a kapacitásuknál – ez a globális kereslet nagyjából 5,7 százaléka. Ebből 3,66 millió hordónyi letekerést 2024 végéig vállaltak, 2,2 millió hordónyi pedig június végén járt volna le. A vasárnapi döntéssel a 2,2 milliós hordós mínuszt továbbhúzzák szeptember végéig, a 3,66 millió hordós mínuszt pedig egészen 2025 végéig hosszabbították meg. A 2,2 millió hordónyi termelés sem egyik napról a másikra tér majd vissza, hanem szakaszosan, 2024 októberétől 2025 szeptemberéig.
A hírre egyelőre fegyelmezetten reagáltak az olajárak. Hétfőn az amerikai West Texas Intermediate hordója 77, a norvég Brenté 81, az orosz Uralé pedig 67 dolláron forgott.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.