Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedd este 393,2 fellett van egy euró, ami egyhavi mélypontot jelent.
Kedd kora este a forint euróval szembeni árfolyama megközelítette a 393,3-as szintet, majd némiképp korrigált a jegyzés, ám este háromnegyed nyolckor továbbra is 393,2 körüli szinteken mozog. Napközben 389,21 forint és 393,28 forint között mozgott az euró árfolyam.
A svájci frankkal és a dollárral szemben is gyengült a forint, az előbbi jegyzése a reggeli 399,41 forintról 405,88 forintra emelkedett, míg a dollár 357,72 forintról 361,39 forintra drágult.
Napok óta a 390-es határ környékén ingadozott a forint, először pénteken csak pár percre gyengült eddig a szintig, hétfőn azonban már többször is átütötte a lélektani határt.
Ez a március–áprilisi 394-398-as szinteknél még mindig erősebb, de ahhoz képest már érezhető gyengülés, hogy a májusban szinte végig 385 környékén volt a forint euróval szembeni árfolyama.
Az EKB csütörtöki kamatdöntése is hozhat még további gyengülést. Emellett az MNB május végén volt túl az utolsó előttinek szánt alapkamat-csökkentésen, a kamatokat már hónapok óta óvatos ütemben csökkentgetik, az ígéret szerint június végéig, aztán majd kiderül, hogy a valószínűleg újra kicsit megugró inflációra hogyan reagálnak majd.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.