Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 2200 halgazdálkodási vízterület 10-15 százalékáról jeleztek kisebb-nagyobb, az elmúlt két hónap forró, csapadékmentes időjárásához köthető károkat.
„Sok horgásztó esetében, ahol vízmennyiségi vagy -minőségi problémák merültek fel, korlátozni kellett az etetőanyag használatát, és sokszor magát a horgászatot is, ami önmagában is milliárdos nagyságrendű bevételkieséssel járt – nyilatkozta az Agroinform.hu-nak Dérer István, a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (MOHOSZ OHSZK) főigazgatója.
„Eközben mind a horgász-, mind a halastavak esetében jelentős költségnövekedést okozott többek között a vízminőség, kapcsoltan a halállomány megőrzése érdekében alkalmazott beavatkozások végrehajtása, például a vízpótlás megszervezése vagy a vízforgatók, szivattyúk üzemeltetése” – tette hozzá.
2022-ben különösen a Dunántúlon volt kritikus a halgazdaságok helyzete – itt a völgyzárógátas tavak vízpótlását lehetetlen volt megoldani –, idén a nyugati országrésznél jóval kevesebb csapadékot kapó alföldi területeken is felmerültek komolyabb problémák. A gondokat súlyosbítja, hogy a halas- és horgásztavak döntő többségét az elmúlt 50-100 évben nem kotorták, így a vízmélységük egyre kisebb. Amellett, hogy a sekélyebb vizek hamarabb felmelegszenek, egyáltalán nem mindegy, hogy a forró napokon napi 2-3 centimétert is elérő párolgási veszteség öt- vagy egyméteres átlagmélységű tavakban jelentkezik.
A horgász- és halastavakat érintő problémák a hal árában is lemérhetők: míg három évvel ezelőtt az élő ponty kilója 1000 forint körül alakult, ma már általában 2300 forintot kérnek el a kereskedők.
A haltermelők várhatóan idén is csupán kárenyhítési juttatást igényelhetnek, ám a hektáronként tervezett 40 ezer forintnyi összeg csak töredékét tudja kompenzálni a halfogyasztó élőlények és az aszály okozta pluszköltségeknek, illetve a bevételkiesésnek. Ez az összeg kevesebb mint fele az átlagos szántóföldi támogatásnak, ezért a MA-HAL és a MOHOSZ közösen kezdeményezte a támogatási kiegyenlítést az ágazat működőképességének megtartása érdekében.
Eközben folyamatosan emelkedik a regisztrált horgászok száma, jelenleg meghaladja az egymillió főt, kétharmaduk rendszeres pecásnak számít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.